Sikerült kitörnie a ’48-as versek-énekek nagyjából azonos, sokadszorra már ritka esetben élvezhető műsorából a minden évben valami újjal próbálkozó sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc-iskolának: idén a székelyruha-síkabát vegyes viselete helyett a diákok többsége díszmagyarba, bocskaiba öltözve jelent meg, és az ilyenkor kötelező harci költemények és indulók újszerű tálalása mellett mai együttesek dalait is előadták, ezzel is jelezve, hogy szabadságunk ma sem teljes körű, újítani a demokratikusnak mondott társadalomban is kell, és a szülőföldhöz való ragaszkodás ma is áldozatokat követel.
A jelenhez igazított mondanivaló és az egyre fejlettebb műszaki háttér mellett egyéb változás is észlelhető volt Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobránál: kevesebben koszorúztak, mint tavaly, a román fiatalok által létrehozott Közösségért Egyesület távol maradt, némelyik politikus pedig fizetett alkalmazottjára hárította a feladatot; csak a nézelődők és a rendőrök létszáma volt az előző évekhez mérhető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.