Gőzerővel készül az új idényre a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata. A háromszéki együttesnél több mint másfél hete zajlik a kemény munka, a zöld-fehérek pedig az előszezonban először Belgrádban lépnek pályára a hétvégén. Zoran Mikes tanítványai megmutathatják pillanatnyi formájukat, és ellenfeleiknek már most jelezhetik, hogy idén is komolyan számolni kell velük.
A sepsiszentgyörgyi alakulatnál gőzerővel zajlik a felkészülés a rohamléptekkel közeledő 2025–2026-os idényre: a zöld-fehérek eddig itthon edzettek, ám lányaink a KKŽ Crvena Zvezda meghívására a hétvégén a szerb fővárosban vendégeskednek. Zoran Mikes tanítványai a belgrádi felkészülési tornán a szintén Euroliga-selejtezőben érdekelt házigazdák mellett az Európa-kupa főtáblájára jutásért harcoló UŽKK Student Niš gárdájával is megmérkőznek. A háromszéki csapat első barátságos meccsét szombaton 16 órától az UŽKK Student ellen játssza, majd vasárnap következik a Crvena Zvezda együttesével szembeni összecsapás. A külföldi formaellenőrző találkozók után kosarasaink szeptember 13-án hazai pályán is bemutatkoznak a szurkolóknak, amikoris a Sepsi-SIC várhatóan egy újabb edzőmeccset játszik.
A nyolcszoros román bajnok és kilencszeres kupagyőztes sepsiszentgyörgyi gárda első tétmérkőzésére már szeptember 17-én sor kerül, amikor a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében a 2014-ben győztes török Galatasaray csapatát fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.