A szenátus és a képviselőház tegnapi együttes ülésén elutasították a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a Bolojan-kormány megbuktatását célzó indítványait. Az indítványok nagyjából ugyanannyi szavazatot kaptak, mint ahány képviselő aláírta azokat az AUR, a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia részéről.
Ilie Bolojan miniszterelnök a négy bizalmatlansági indítvány vitáján kifejtette, hogy az állam reformjára készülő pártok a választási számításokból időt húzó politikai erőkkel állnak szembe. „A kommunizmus évei és a kaotikus rendszerváltás mély sebeket hagyott maga után, és nincs vesztegetni való időnk. Új alapokra kell helyeznünk az értékrendünket, és modernizációs pályájára kell állítanunk Romániát” – jelentette ki Bolojan, majd felszólította az ellenzéki pártokat, hogy ne akadályozzák a kormány munkáját Caţavencu-típusú indítványokkal.
A Bolojan-kormány lemondása – a legjobb gyógymód az egészségügyi rendszer, de Románia számára is című indítvány szövege szerint a második deficitcsökkentő csomag egészségügyről szóló tervezete korlátozza a betegek hozzáférését az alapvető szolgáltatásokhoz, bizonytalan pénzügyi helyzetbe hozza a háziorvosi rendelőket, plusz terheket ró a kórházakra és korlátozza az orvosok szakmai autonómiáját.
Az Állítsák le az állami vállalatok átpolitizálását! Állítsák le az állami tulajdon megcsúfolását! című második indítvány szerint az állami vállalatok irányításáról szóló törvénytervezet kizárólag a többségi állami tulajdonban lévő cégekre összpontosít, és nem foglalkozik azokkal a vállalatokkal, amelyekben az államnak jelentős részesedése van.
Az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó jogszabályjavaslatot vitató harmadik indítvány címe A kormány reformot mímel – az ASF, az ANRE és az ANCOM továbbra is korrupt, inkompetens és rosszindulatú intézmények, a politikai klientelizmus szakmaiatlan irányítású foglyai.
Az Állítsátok meg a románok leszegényítését! Magatoktól vágjatok, ne tőlük! című negyedik indítványt az adóügyi intézkedésekre vonatkozó tervezet miatt nyújtotta be az AUR, a POT és az SOS Románia.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.