Amikor érdemes szurkolni Moldovának

2025. szeptember 24., szerda, Máról holnapra
Mózes László

Miközben súlyos terhek nehezednek a polgárokra, s maguk a koalíciót alkotó politikusok is pácba kerültek, érdemes picit távolabbra tekinteni, hiszen markáns választóvonalhoz érkezett Románia keleti szomszédja. Moldovában ugyanis vasárnap sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak, s e napokban érdemes e kis országra rokonszenvvel, empátiával tekinteni. A tét ugyanis a szomszédban élők jövője, az pedig közvetett módon, de befolyásolja az itt élők jövőjét is.

Miként a legutóbbi romániai elnök-, illetve parlamenti választásokon hangsúlyossá vált az orosz befolyásolási szándék – e hibrid hadviselésről a napokban Alex Florența romániai főügyész is beszélt –, hasonló jelenséggel szembesülnek most Moldovában is. Az oroszok azt szeretnék, hogy a chișinăui parlamentben többségben legyenek azok, akik Moszkva érdekeit szolgálják, ezért befolyásolni próbálják a parlamenti választások eredményét, hogy oroszbarát pártok révén újra felülkerekedhessenek az egykori szovjet tagköztársaságban. Moldovában is jelentős a kommunizmus iránt nosztalgiát érzők tábora, emellett javában pörög a mifelénk is ismert, telefonos, közösségi médiás megvezető hadművelet, harmadrészt pedig zajlik a szavazatvásárlás. Ismerős forgatókönyv, csupán a szereplők és a helyszínek különböznek.

Moldova rokonszenves, energikus elnök asszonya, Maia Sandu hetek, hónapok, évek óta próbálja megőrizni az ország nyugati irányultságát, pontosan tudva, hogy számukra az Európai Unióhoz való csatlakozás jelenti a felzárkózás és a fejlődés lehetőségét. Hétfőn este szenvedélyes beszédben figyelmeztetett ismételten az orosz veszélyre. Moszkva több száz millió euróval próbál szavazatokat vásárolni, ezáltal alakítani az ország sorsát, hangoztatta, s kérte a szavazókat: ne adják el a jövőjüket! „Nehezen szabadultunk meg tőlük, nincs jogunk, hogy országunkat újra tolvajok és árulók kezére juttassuk, Moldova a mi házunk, s a mi házunk nem eladó!” – hangsúlyozta a fiatal, törékenynek tűnő, ám mégis határozott és következetes politikus. Hasonló beszédet mondott szeptember 9-én az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén is, kiemelve, hogy a moldovai parlamenti választás az ország történetének legnagyobb jelentőségű voksolása lesz. Szerinte Oroszország Európa ellen akarja fordítani Moldovát: „ha ugyanis a demokráciánkat nem tudjuk megvédeni, akkor egyetlen demokrácia sincs biztonságban Európában”.

Elmélyült geopolitikai ismeretek nélkül is jól érzékelhető – és ezt megerősítik az orosz hadviselők elmúlt időszakban elművelt drónos légtérsértései –, hogy erőteljes átrendezési kísérlet zajlik. Moldova e folyamatban fontos láncszem, s pusztán józan ésszel az is látható, hogy Romániának, illetve az országban élőknek sem mindegy, hogy a Prut túloldalán az Európai Unió tagállama, avagy Moszkva egy újabb vazallus állama erősödik. Eme ügyért ugyan e pillanatban sok nem tehető Székelyföldről, ám önmagában már az is gesztusértékű lehet, ha e közösségből is szurkolnak Maia Sandunak és csapatának.

 

Maia Sandu a moldovai nemzetiségek fesztiválján. Fotó: Facebook / Maia Sandu

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 733
szavazógép
2025-09-24: Közélet - Fekete Réka:

Elkészült az egyik épületszárny (Váradi József Általános Iskola)

Hétfőtől tizenöt gimnáziumi és egy elemi osztály visszaköltözött a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola Benedek Elek utca felőli, felújított szárnyába. Az udvart újból kettéosztották: egyik az iskoláé, másik az építőé.
2025-09-23: Magazin - :

A minibike világa: kicsi gépek, nagy élmények /X/

A motorozás iránti szenvedély sokszor már gyermekkorban elkezdődik. A kisebb méretű, kezdőknek szánt motorok lehetővé teszik, hogy a fiatalok biztonságos keretek között tapasztalják meg a kétkerekű járművek izgalmait. A minibike kategória pontosan ezt kínálja. Könnyen kezelhető, mégis élménydús belépőt a motorozás világába.