Váradi József Általános IskolaElkészült az egyik épületszárny

2025. szeptember 24., szerda, Közélet

Hétfőtől tizenöt gimnáziumi és egy elemi osztály visszaköltözött a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola Benedek Elek utca felőli, felújított szárnyába. Az udvart újból kettéosztották: egyik az iskoláé, másik az építőé.

  • Az építővel megosztott udvar maradt a diákok számára. Albert Levente felvétele
    Az építővel megosztott udvar maradt a diákok számára. Albert Levente felvétele

A szóban forgó tizenhat osztály tanulói számára alig két napja kezdődött el a tanítás, ők a tanév első két hetét kirándulásokkal, különböző szabadtéri programokkal töltötték, ha pedig esett az eső, bekérezkedtek azokba az osztálytermekbe, amelyek diákjai éppen táboroztak. Ilyen kacifántosan, mégis gyakorlatiasan oldotta meg az iskola, hogy ne vesszen el tartalmas foglalkozás nélkül a tanév első két hete azok számára, akiknek osztálytermei még nem álltak készen a fogadásukra. 

Lazar Raimond Adrian iskolaigazgató lapunk megkeresésére elmondta, az építő – fővállalkozó a Conico cég – ütemterv szerint halad a felújítási munkálatokkal, ezért is számítottak arra, hogy a múlt tanévben még használható épületszárnyból szeptemberben átköltözhetnek a már kész tizenhat osztályterembe, ezt meg is tették, és az Iskola másként, valamint a Zöld hét után – két héttel tanévkezdést követően –, hétfőtől birtokba vehették az épület szóban forgó részét, és órarend szerint tanítanak. Az építőfelülettől elzárt udvar igen kicsi, itt nincs lehetőség labdajátékokra, ezt a diákoknak és a szülőknek is meg kell érteniük, valamint azt is, hogy ez az iskola számára a túlélés éve – mondta az igazgató. 

Amint korábban írtunk róla, az iskola harmincegy osztálya Sepsiszentgyörgy négy másik iskolájában és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszent­györgyi kihelyezett tagozatá­nak épületében  kapott helyet, a testnevelésórákat az érintett helyszíneken próbálják megoldani, a Váradi-iskolában és az egyetem épületében működő osztályok tanulói számára a Vadász utcai sportcsarnokban biztosítottak időpontot a testnevelésórák számára, mivel az iskola sportterménél is folynak a munkálatok, a tetőt már leszedték. 

A Váradi-iskola igazgatója úgy véli, mivel az építők sok tapasztalatot szereztek az elmúlt évben az iskola épületének eddig felújított szárnya kapcsán – látták, hol, mire számíthatnak –, a következő időszakban gyorsabban haladnak majd. Időnként előfordul, hogy naponta hatvanan-hetvenen dolgoznak, fordulnak meg a különböző cégek alkalmazottai, de az építkezést jól elkülönítették az oktatási felületektől, ezért nem zavarja a tanítást – hangsúlyozta Lazar Raimond Adrian. Kérdésünkre az intézmény vezetője elmondta, a felújítás során ugyanúgy oldják meg az esővíz elvezetését, mint eddig, csatornahálózaton keresztül a tetőzetről.  Vízelnyelő akna továbbra sem lesz, mert ahhoz nagyon fel kellene törni az udvar betonfelületét, ezért továbbra is az Egészség sétányt és a Benedek Elek utcát összekötő kis utcára ömlik majd az iskolaudvar lejtős felületéről a víz, a Benedek Elek utca felőli részen zöldövezet nyeli el a vízmennyiséget – tájkoztatott az igazgató. 

A Váradi-iskola egyik beszédes példája annak, hogy a sepsiszentgyörgyi óvodákat és iskolákat érintő felújítási munkálatok hogyan fordítják fel, zavarják meg egy tanintézmény tevékenységét – de itt azt is látjuk: jó kivitelezővel, hatékony szervezéssel, a szülőkkel, pedagógusokkal, diákokkal való megfelelő kommunikációval sok probléma megoldható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-24: Közélet - Nagy D. István:

Egyszerűen kikérhető a lakcímbizonylat (Új személyi igazolványok)

Noha üdvözlik az új személyi igazolványok bevezetését, ám azzal is tisztában vannak, hogy sokaknak okoz bosszúságot az okmányokkal kapcsolatban az, hogy lakcím nem szerepel rajtuk, erre külön igazolás kell, ezért a lakosság segítségére szeretnének lenni ennek kiváltásában – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Ráduly István Kovászna megyei kormánymegbízott. A prefektus ismertette, hogy a hat hónapig érvényes lakcímigazolás könnyen beszerezhető: néhány lépésben lekérhető a ghișeul.ro portálon keresztül, de aki nem rendelkezik felhasználói fiókkal ezen a felületen, az a hub.mai.gov.ro oldalon is beszerezheti a csak digitális formában érvényes dokumentumot.
2025-09-24: Máról holnapra - Mózes László:

Amikor érdemes szurkolni Moldovának

Miközben súlyos terhek nehezednek a polgárokra, s maguk a koalíciót alkotó politikusok is pácba kerültek, érdemes picit távolabbra tekinteni, hiszen markáns választóvonalhoz érkezett Románia keleti szomszédja. Moldovában ugyanis vasárnap sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak, s e napokban érdemes e kis országra rokonszenvvel, empátiával tekinteni. A tét ugyanis a szomszédban élők jövője, az pedig közvetett módon, de befolyásolja az itt élők jövőjét is.