Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Eugène Ionescónak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen színpadra vitt Rinocéroszok című, Bocsárdi László által rendezett darabját ma 19 órától, illetve szeptember 29-én, hétfőn és 30-án, kedden, valamint október 3-án és 4-én Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében játsszák, minden alkalommal 19 órától.
Az előadásokra a központi jegyirodában (telefon: 0267 312 104 és 0728 083 336), illetve a biletmaster.ro honlapon lehet jegyet vásárolni.
Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a magyar népmese napja alkalmából, szeptember 27-én, szombaton 11 órától A mindentlátó királylány című bábelőadást játssza. Érdeklődni, jegyet foglalni a 0754 409 940-es telefonszámon Szabó Emesénél vagy a kozonsegcimborak@gmail.com e-mail-címre küldött levélben lehet.
Zene
Szórványprogramja keretében a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája Nagyszebenben ad hangversenyt szeptember 28-án, vasárnap a református templomban a 10 órakor kezdődő istentisztelet
után.
Kiállítás
Árkoson a Víz-Csűr Galériában (Kriza János utca 18. szám) szeptember 27-én, szombaton 18 órától tartják Horváth Levente Létjáró című kiállításának záróeseményét. Meglepetéssel is készülnek, az estét pedig tábortűz melletti beszélgetés zárja. Házigazda: Ferenczi Z. Sámuel, kurátor: Rizmayer Péter, zene: Lászlóffy Réka Ildikó.
Előadások
KÉZDIVÁSÁRHELY. Kelet-kutatás, néprajz, régészet eredetünk szolgálatában címmel szervez előadást a Háromszéki Népfőiskola Egyesület szeptember 28-án, vasárnap 17 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó dísztermében. Előadók, beszélgetőpartnerek: Kissné Portik Irén néprajzkutató, Bálint Huba magyarságkutató, Fülöp Szabolcs lelkész, moderátor: Sántha Attila író.
KOVÁSZNA. Asztronéz kultúrák, mitológiák – avagy mit tanulhat egyik kis nép a másiktól? címmel tart közérthető, mégis tudományosan megalapozott előadást Benedek Dezső, a Georgia State University egyetemi professzora arról, hogy miként élnek tovább a hagyományok és mítoszok a Csendes-óceán térségében és milyen tanulságokat kínálnak számunkra itt, Erdélyben. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola által szervezett előadásra szeptember 28-án, vasárnap 18 órától kerül sor a Csoma Emlékközpontban.
Megemlékezés Szárazajtán
Az 1944. szeptember 26-án történt magyarellenes vérengzés áldozataira emlékeznek Szárazajtán szeptember 26-án, pénteken, az esemény 81. évfordulóján. A megemlékezés 11 órakor istentisztelettel kezdődik, majd a falu központjában található emlékműnél folytatódik és koszorúzással zárul.
Közönségtalálkozó Kézdivásárhelyen
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának következő állomása a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ, ahol a díszteremben ma 18 órától Borsodi L. László költővel Dimény-Haszmann Árpád beszélget.
Hitvilág
HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓS istentiszteletet tartanak a kézdivásárhelyi református egyházközség templomában szeptember 28-án, vasárnap 11 órától, melyre várják mindazokat, akik idén ünnepelték vagy ünneplik házasságkötésük 10., 20., 25., 30., 40., 50., 55., 60., 65. évfordulóját. Azokat is várják, akik máshol kötöttek házasságot, de a városban élnek, vagy időközben egyedül maradtak.
AZ ŐSZI HÁLAADÁS ÜNNEPÉT tartják szeptember 28-án, vasárnap 11 órától a baróti unitárius templomban, ugyanakkor a templomépítés 30. évfordulóját is megünneplik. * Vasárnap 11 órától a felsőrákosi unitárius templomban szintén istentisztelettel ünneplik az őszi hálaadás napját, majd közös ebédre várják a híveket.
LELKIGYAKORLAT. Október 9. és november 20. között hat csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián lelkigyakorlatot tart Ilyés Zsolt plébános, amelynek témája: Tanuljunk meg imádkozni Jézustól, a Miatyánk ima kérései. Jelentkezni lehet Fodor Melindánál (telefon: 0751 021 821), Kónya Rozáliánál (telefon: 0745 088 672). A program: 18 órától szentmise, utána előadás, kiscsoport és szentségimádás. Szervezők: Ilyés Zsolt plébános, az Élet a Lélekben imacsoport, a Medjugorjei Imacsoport.
A szilva napja Feldobolyban
Nagyborosnyó önkormányzata és a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület szervezésében szeptember 27-én, szombaton tartják Feldobolyban az iskola kertjében a szilva napját, mely egyben falunap is. A program: 8.30-tól szilvaízfőzés; 9 órától faluébresztő a Zágoni Rezesbandával; 10 órától megnyitó és a Zágoni Rezesbanda bemutatója; 10.30-tól fellép a zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes; 11 órától a Leza Egyesület néptáncbemutatója; 11.30-tól a feldobolyi iskolások műsora Márton Gabriella és Kertész Sára vezetésével; 12 órától a lécfalvi önkéntes tűzoltók tűzoltóautó-bemutatója; 13 órától fellép a Kilyéni Búzavirág Dalkör; 14 órától a United by Music koncertje; 15 órától a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör előadása. A szilvaízek kóstolóját, értékelését és a díjazást 16 órától tartják, majd 18 órától Tomy koncertje, 19 órától pedig a lécfalvi Botos Norbert zenész szórakoztatja a közönséget. A rendezvényt 20 órakor tábortűz zárja.
Mézédes Nap Kézdivásárhelyen
A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés szeptember 27-én, szombaton 10 órától a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban megszervezi a Mézédes Napot. A rendezvényt a mézlovagok és kísérőik felvonulása nyitja, az érdeklődők megismerkedhetnek a környékbeli méhészekkel, különböző virágokról származó vagy ízesített mézeket kóstolhatnak és vásárolhatnak, de mézeskalács-díszítés, meseolvasás, tudományos előadás is szerepel a műsorban. A rendezvény tiszteletbeli meghívottjai, társszervezői a székelyföldi Mézlovagrend képviselői.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.30-tól A hupikék törpikék (magyarul beszélő), 18.15-től Mágikus, merész, meseszép utazás (román feliratos), 19.15-től Adieu Jean-Pat (román feliratos), 20.45-től Démonok között: Utolsó rítusok (magyarul beszélő). Honlap: artacinema.ro/hu.
EVA FILMMAKERS FEST. Szeptember 30-ig zajlik Sepsiszentgyörgyön az Eva
FilmMakers Fest ötödik kiadása. Ma a Művész moziban 17 órától Ragyogó jövő (román dokumentumfilm), majd közönségtalálkozó Andra MacMasters rendezővel, moderátor Popa Anna Maria színésznő, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója; 21 órától Bocs, kicsim (román feliratos). Pénteken 17 ótától Darvay Tünde festészeti tárlatának megnyitója a Kónya Ádám Művelődési Házban; 18.30-tól a Művész moziban Hegyeken én zengedezve járnék – portré- és dokumentumfilm Nyisztor Ilonáról, majd közönségtalálkozó Maksay Ágnes rendezővel és Nyisztor Ilonával; 21 órától a Szerethető című filmet vetítik. A teljes program elérhető a fesztivál Facebook-oldalán.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (0267 352 659) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Ambrózia I. patika (0267 360 608) teljesít szolgálatot.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Nagypatakon, pénteken Papolcon. Honlap: tega.ro.
Útlezárás. A vízhálózatot érintő munkálatok miatt Sepsiszentgyörgyön ma 9–13 óra között lezárják a Május 1. és a Gát utca kereszteződését.
SZORGOS KEZEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre – hímzés, kötés, horgolás, gyöngyfűzés – várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.