Kürtőskalács-fesztiválRekorddöntő reggeli és izgalmas újítások

2025. szeptember 29., hétfő, Közélet

Budapestet is messze lekörözte tegnap Sepsiszentgyörgy: a főtéren elhelyezett asztaloknál közel 300 személy reggelizett együtt, és ez csak az egyik látványos eleme volt a hétvégén hetedik alkalommal megtartott, őszi vásárral is egybekötött kürtőskalács-fesztiválnak.

  • Fotók: Albert Levente
    Fotók: Albert Levente

A háromnapos, koncertekkel, előadásokkal is színezett rendezvény már csak a kisebbek számára újdonság, vonzereje azonban töretlen: a kürtőskalácsot nem lehet megunni. Pénteken csernátoni és szentivánlaborfalvi csapatok mutatták be – utóbbiak a Berde Áron-középiskolával együtt –, hogy miként készül a hagyományos falusi kürtős, szombaton és vasárnap pedig 12 vállalkozás versenyzett Az év székelyföldi kürtőskalácsa, illetve A legsikerültebb reformkürtős díjért. A két cukrász, két pékségvezető, egy-egy panziós, Michelin-csillagos séf és gasztroújságíró által alkotott héttagú zsűri igen alapos és szőrszálhasogató módon felállított ugyan egy rangsort, amely szerint öt cég (Parázska, Ozsdolai, Bodosi, Simon Család, Csatószegi) arany, öt (Oltisz, Melinda, Saitos, Árpád és Nasa) ezüst, kettő (KürtEsz, Székelyzsombori) pedig bronz minősítést kapott, de azt, hogy mennyire kicsi volt a különbség közöttük, leginkább a minden sátor előtt kígyózó hosszú sorok mutatták. A hagyományos kürtőskalácsok közül ezúttal a csíkszeredai Parázska nyerte el a nagydíjat, és egy különdíjat is kiosztottak, a Veszprém vármegyei küldöttség ezt a Bo­dosi csapatnak ítélte oda.

 

 

Tegnap másféle nehézség merült fel a rangsorolásnál: a sós reformkürtősök mindegyike más lett – ki tönköly-, ki durum-, ki teljes őrlésű lisztet használt (többnyire keverve), volt töltött káposztás, tepertős, áfonyás, szarvas-, illetve rókagombás, pisztáciás, olajbogyós, szárított paradicsomos, sonkás, füstölt szalámis, illetve angolszalonnás, garnélarákos, petrezselymes, sült paprikás kürtős, de sajtból is szinte mindenki más-mást szórt rá. Végül a Nasa, Csatószegi, Ozsdolai, Melinda, Székelyzsombori, Árpád csapatai ezüst, a KürtEsz, a Simon család, a Sajtos, a Bodosi, a Parázska pedig arany minősítést nyert. A fődíjat az Oltisz tepertős reformkürtőskalácsának ítélték oda. A népszerűségi díjat a Simon család kapta 788 szavazattal.

De volt közben egyéb is a főtéren. Háromszék három magyarországi testvérmegyéje – Veszprém, Békés és Heves – is felállított egy-egy sátrat a színpad előtt, ők néhány jellegzetes anyaországi harapnivaló mellett turisztikai kínálatukkal csalogatták a vendégeket. Az ételkínálat azonban nem korlátozódott a kürtőskalács-lángos párosra, többféle lehetőség is akadt a falatozásra: a klasszikus húsos lacikonyhán kívül több ún. street food-kocsiból lehetett helyben készült ételféleségeket vásárolni, sőt, még tengeri herkentyűk is voltak, meglepően nagy választékban. A már lebontott Bodok Szálloda előtti parkolóban (az épület helyén most egy gödör van, még nem fejeződött be a föld alatti munka és a törmelék eltakarítása) és a városháza előtt sorakozó vásáros standokon további finomságokat is vásárolhatott minden arra járó, bár ezeket már otthoni fogyasztásra. A házilag készített lekvárok, szörpök, olajak, savanyúságok, édes és sós mártások, zakuszkák, gombás vagy más fifikával készült eledelek választéka szinte vásárról vásárra bővül, és az ismert házias hentesárunak, a különféle sajtoknak is mindig van keletje. Ahogy a kézműves portékának, rongybabának, ékszernek, csészének, kosárnak, fatányérnak, szőttesnek is. 

 

 

A kísérő programok részben a szokásos vásári tevékenységek voltak: kézműves-foglalkozások és arcfestés, ugrálós játékok, tiroli csúszda és lovaglás a gyermekek számára, de aki akarta, a kürtőskalácssütést is kipróbálhatta a Simon család sátrában. Székelyföld legkedvesebb süteménye – amelyet a rendezvényt köszöntő Tamás Sándor megyeitanács-elnök szerint szerte a világban ismernek már, és nyolc „unokatestvére” van különböző európai országokban – szombaton délután egy óriás, 21 méteres „kiszerelésben” is elkészült a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének támogatásával, tegnap délután pedig egy szintén óriási, egy méter átmérőjű lángost sütöttek meg a főtéren.

Az a rekorddöntés pedig, amellyel Budapestet leköröztük, tegnap dél­előtt történt, amikor egyszerre 294 személy fogyasztott kürtőskalácsot, kakaós tejet és mézes kenyeret egy 58,7 négyzetméter alapterületű asztalnál. A magyar fővárosban évekkel ezelőtt szerveztek hasonló reggelit, ott 112-en ültek körül egy 50 négyzetméteres asztalt. A sepsiszentgyörgyi édes reggelit Sebestyén István, a Magyar Rekordok Egyesületének elnöke felügyelte, így hát egészen hivatalos, hogy most már Háromszék vezeti a Magyar Rekordot. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-29: Belföld - :

Nicușor Dan: Călin Georgescu az oroszok embere

Călin Georgescu volt elnökjelölt nem „magányos lovas” volt, vagyonos romániaiak is tagjai voltak a mögötte álló hálózatnak – jelentette ki csütörtök este Nicuşor Dan.
2025-09-29: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

A kudarcos állam újra ölt

Rettenetes, gyomorszorító tragédia a jászvásári Sfânta Maria Gyermekkórházban elhunyt hat gyermeké, és a fájdalom mellett a döbbenet mértéke is óriási. Ennek több oka is van: hogy szinte pontosan tíz évvel a Colectiv-tűzvész és a megégett fiatalok kezelési körülményei miatt kirobbant kórházi fertőzéses botrány után a romániai egészségügy még mindig alulmarad ebben a küzdelemben, hogy ez ráadásul egy nemrég felújított intézményben történik meg, hogy emiatt hét megye súlyos beteg gyermekeit kell máshova, messzebb utaztatni, és ami emberileg a legrosszabb, hogy a gyászoló családoknak, illetve azoknak, akik mélyen együttéreznek velük, vagy aggódnak saját beteg hozzátartozójuk miatt, most ismét csak azt kell látniuk, amit a Colectiv, a járvány, a kórháztüzek után mindig: a felelősség elhárítását és az egymásra mutogatást.