Rettenetes, gyomorszorító tragédia a jászvásári Sfânta Maria Gyermekkórházban elhunyt hat gyermeké, és a fájdalom mellett a döbbenet mértéke is óriási. Ennek több oka is van: hogy szinte pontosan tíz évvel a Colectiv-tűzvész és a megégett fiatalok kezelési körülményei miatt kirobbant kórházi fertőzéses botrány után a romániai egészségügy még mindig alulmarad ebben a küzdelemben, hogy ez ráadásul egy nemrég felújított intézményben történik meg, hogy emiatt hét megye súlyos beteg gyermekeit kell máshova, messzebb utaztatni, és ami emberileg a legrosszabb, hogy a gyászoló családoknak, illetve azoknak, akik mélyen együttéreznek velük, vagy aggódnak saját beteg hozzátartozójuk miatt, most ismét csak azt kell látniuk, amit a Colectiv, a járvány, a kórháztüzek után mindig: a felelősség elhárítását és az egymásra mutogatást.
Vizsgálatok persze indultak, hirtelen több hatóság is buzgólkodni kezdett, leváltásokról és büntetésekről szólnak a hírek, ám az eddigi tapasztalatok alapján sokat nem várhatunk egyik intézkedéstől sem, az eleinte lázas sürgés-forgás lassan lecsillapodik, s ha lesz is valamiféle lezárása az ügynek (egy vagy inkább több év múlva), az következmények nélkül marad, ahogy megszokhattuk, a következő tragédiáig. Az majd ismét felrázza kissé az állami szerveket, de aztán megint csak elalszik a dolog. Néhány személyt (de nem biztos, hogy a leginkább felelősöket) esetleg megbüntetnek, az elveszett életekhez képest nagyon enyhén, de maga a rendszer rendíthetetlen marad – keservesen tapasztalhattuk ezt az elmúlt évtizedben.
A kérdés tehát nem az, hogy ezúttal kit menesszenek vagy ültessenek a vádlottak padjára, hanem az, hogy miképpen lehet olyan gyökeres változást elérni, hogy ne a megelőzhető bajokba, a higiéniai feltételek hiányába vagy a fertőtlenítési eljárások megszegésébe haljanak bele a betegek. Ilie Bolojan kormányfő belengette az átfogó egészségügyi reformot, de amíg a nozokomiális fertőzések jelentése sem egységes – egy 333 kórházra kiterjedő 2023-as ellenőrzés szerint van, ahonnan egy-két esetet jelentettek, másokból ugyanakkor több százat (a jászvásári Sf. Maria-kórházból például az elmúlt öt évben közel 1200-at, amiből 348-at tavaly, a felújítás utáni évben), de minden negyedik kórház elmulasztja a rutinszerű tesztelést az intenzív osztályon, 17 százalékuk pedig egyáltalán nem tünteti fel a fertőzéseket a zárójelentésében, ami nem feltétlenül jelent jobb körülményeket –, addig esély sincs arra, hogy javuljon a helyzet. Az egyik első lépés az lehetne, hogy nagyon egyértelmű és világos módon szabályozzák nemcsak a kórházi fertőtlenítési folyamatokat, hanem azok számontartását és számonkérését is. Akkor kaphatunk pontos képet a jelenlegi állapotokról, ha Gorj megyében, Kolozsváron, Jászvásáron és Bukarestben is ugyanazok a kritériumok lesznek érvényesek (ezt kellene amúgy az oktatásban is elérni, hogy az eldugott kis falvakban ugyanannyit érjenek a jegyek, mint egy elit fővárosi iskolában): akkor tudni lehetne, hogy hol tartunk, és hogy hol mire van szükség a továbblépéshez.
Vagyis ahhoz, hogy a mulasztásokból adódó kórházi tragédiák szomorú sorozata végre véget érjen.
A több megyét kiszolgáló Sfânta Maria kórház felújítását 2023-ban fejezték be. Fotó: Facebook / Spitalul Clinic de Urgenta pentru Copii Sfanta Maria Iasi