Hatalmas meglepetésre hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE veretlensége, a céhes városi csapat szombaton 1–0-ra kikapott a CSO Plopeni együttesétől a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában. A Sepsi OSK II. sorozatban másodszor nyert, Nagy Sándor legénysége a mostani idényben első idegenbeli sikerét ünnepelhette, miután pénteken 2–0-ra győzött a Galaci Oțelul II. otthonában, így a piros-fehér mezesek a táblázat hatodik helyére léptek.
Az első negyedórában inkább a mezőnyben zajlott a küzdelem, ezáltal egyik alakulat előtt sem adódott lehetőség. A házigazdák tehetetlenek voltak a védekezésre összpontosító és ellentámadásokra berendezkedő Prahova megyei gárda ellen, a 19. percben mégis sikerült helyzetbe kerülniük, ekkor Varga Norbert lövését védte a vendégek kapusa. Nem sokkal később a Plopeni vezetést szerzett, a 22. percben egy gyors kontra végén Sebastian Bălașa laposan a hálóba továbbított (0–1). A kézdivásárhelyi csapat már a szünet előtt az egyenlítésre törekedett, ehhez a legközelebb Andrei Nicoloiu állt, aki a 45. percben a keresztlécet találta telibe.
A második félidőben magasabb fokozatba kapcsoltak a Liviu Negoiță irányította labdarúgók, azonban nem találtak rést a saját térfelén tartózkodó munténiai együttes védelmén. Kiválóan működött Daniel Dumitrache taktikája, ugyanis a felső-háromszéki alakulat hiába uralta a mérkőzést és birtokolta többet a labdát, mert a fölénye teljesen meddőnek bizonyult. A 90. percben Fábián Róbert betalált, viszont a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt, ugyanakkor a hajrában Marius Burlacu rövid idő alatt két sárga lapot kapott, így a kék-fehér mezes gárda emberhátrányban fejezte be a találkozót, ráadásul listavezető helyét is elvesztette.
Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 7. forduló: Kézdivásárhelyi SE–CSO Plopeni 0–1 (0–1).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Adrian Dumitru (Târgovişte). KSE: Chiriac – R. Rusu, Burlacu, Neamțu, Gajdó, Drugă, Barta (Bandi, 58.), Fábián, Nicoloiu (Dobos, 58.), Varga N. (Budău, 68.), Plăiașu (Iordache, 76.). Edző: Liviu Negoiță. Plopeni: Stan – Moraru, Minea, A. Rusu (Ilie, 66.), Enescu (Militaru, 90+1.), Popescu, Bădulescu, Bălașa (Vlad, 87.), Rudaru, Giuroiu, Simionescu. Edző: Daniel Dumitrache. Gólszerző: Bălașa (22.). Sárga lap: Varga N. (53.), Burlacu (83., 90+3.), Neamțu (90+2.), illetve Simionescu (23.), Rudaru (45.), Stan (69.). Kiállítva: Burlacu (90+3.).
További eredmények, 7. forduló: Galaci Oțelul II.–Sepsi OSK II. 0–2 (gólszerzők: Cristian Gyulai 51., Vlad Truța 53.), Petrolul Ploiești II.–Unirea Braniștea 6–2, FC Unirea Brăila–Sporting Liești 1–6, CS Păulești–CSM Râmnicu Sărat 4–2, CS Victoria Traian–CSO Blejoi 0–3.
A táblázat:
1. Lieşti 6 0 1 23–10 18
2. Kézdivásárhely 5 1 1 16–5 16
3. Păuleşti 5 1 1 16–6 16
4. Blejoi 4 1 2 18–10 13
5. Traian 3 1 3 9–16 10
6. Sepsi OSK II. 2 2 3 14–11 8
7. Braniştea* 3 1 3 15–16 7
8. Plopeni 2 1 4 11–14 7
9. Brăila 2 1 4 8–22 7
10. Petrolul II. 2 0 5 13–15 6
11. Râmnicu Sărat 2 0 5 11–18 6
12. Oţelul II. 1 1 5 8–19 4
* 3 büntetőpont levonva
A nyolcadik forduló programja: * péntek: CSM Râmnicu Sărat–CS Victoria Traian (15 óra), Sepsi OSK II.–CS Păulești (15 óra) * szombat: CSO Plopeni–CS Blejoi (15 óra), Sporting Liești–Galaci Oțelul II. (15 óra), Unirea Braniștea–FC Unirea Brăila (15 óra), Kézdivásárhelyi SE–Petrolul Ploiești II. (15 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.