A Nassau-Weilburg-házbeli Henrik, Luxemburg nagyhercege 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt pénteken.
V. Vilmos a mintegy 660 ezer lakosú ország fővárosának parlamentjében írta alá az uralkodás átvételéről szóló dokumentumot, amelyet az eskütétel követett a képviselőház előtt, az alkotmányban előírtak szerint. Az eskütételt megelőzően elődje, Henrik a nagyhercegi palotában mondott le uralkodói jogairól európai uralkodóházak, valamint az ország állami képviselőinek jelentlétében. A lemondásról szóló dokumentumot Luc Frieden miniszterelnök ellenjegyezte.
A 70 éves Henrik egy évvel ezelőtt, 2024. október 8-án adta át az uralkodói feladatok egy részét legidősebb fiának, Vilmos koronahercegnek, aki ettől kezdve apja helyetteseként képviselhette a luxemburgi udvart. A 43 éves Vilmos Nyugat-Európa legfiatalabb örökletes államfője lett.
Vilmos 1981. november 11-én született Luxembourgban, középiskolai tanulmányait Svájcban végezte, majd a brit Sandhurst Királyi Katonai Akadémián tanult. Egyetemi tanulmányait a durhami egyetemen és a londoni Brunel Egyetemen végezte, a svájci Fribourgban és a franciaországi Angers egyetemén folytatta. Vilmosnak két fia van, az ötéves Károly herceg és a kétéves Ferenc herceg.
Az önkéntes lemondás és a hatalom átadása Luxemburgban több mint egy évszázados hagyománnyá vált. Henrik nagyherceg és édesapja is hasonló módon örökölte meg a trónt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.