Női kosárlabda, Európa-kupaA belga Kangoeroes Basket ellen kezd a Sepsi-SIC

2025. október 9., csütörtök, Sport

Tegnap nyolc mérkőzéssel – többek között a KSC Szekszárd és az olasz GEAS Basket összecsapásával – kezdetét vette a női kosárlabda Európa-kupa (Ek) 2025–2026-os idényének alapszakasza, a mezőnyben pedig a nyolcszoros bajnok és kilencszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC is szerepel. A zöld-fehér mezesek ma 21.30-tól a belga Kangoeroes Basket Mechelen vendégeként lépnek pályára a küzdelemsorozat nyitókörében, míg vasárnap 19 órától a Nemzeti Liga 2. fordulójában a Târgoviște csapatát fogadják a Szabó Kati Sportcsarnokban.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Két felkészülési mérkőzés és két elveszített Euroliga-selejtező után vág neki a 2025–2026-os Ek-idénynek a Sepsi-SIC, amely számára Belgiumban indul az újabb nemzetközi kaland. Mint ismert, a zöld-fehérek a D-csoportban az olasz GEAS Basket, a KSC Szekszárd és a belga Kangoeroes Basket Mechelen együttesével találkoznak, a sepsiszentgyörgyi gárda az első fordulóban utóbbi vendégeként lép pályára ma este fél tíztől.

A Sepsi-SIC román bajnokként, a Kangoeroes Basket belga ezüstérmesként várja a mai összecsapást. Zoran Mikes lányai a Galatasaray ellen elveszített két Euroliga-selejtező után utaztak Mechelenbe, míg vendéglátóik négy simán megnyert belga bajnokit követően fogadják a háromszékieket. A Diels Arvid által felkészített csapatot több hazai játékos mellett amerikai, görög és holland kosarasok alkotják, az alakulat átlagmagassága 180 centiméter, átlagéletkora pedig 22 és fél év. Az előző szezonban a zöld-fehérek egy győzelemmel és öt vereséggel nem jutottak tovább csoportjukból, míg esti ellenfelük hasonló mérleggel szintén harmadik lett négyesében, így számukra is véget ért az Ek-szereplés az alapszakasz után.

„Belgiumban, a Kangoeroes Basket Mechelen ellen kezdjük az Ek-szereplésünket. Nagyon sűrű időszak vár ránk: az elkövetkező hetekben hétköznap nemzetközi, hétvégén pedig román bajnoki mérkőzéseket játszunk. Célunk, hogy mind a Nemzeti Ligában, mind az Ek-ban megnyerjünk minden meccset, és ennek érdekében mindent megteszünk. Erre készülünk, és minden edzésen arra összpontosítunk, hogy a saját játékunkat javítsuk és erősítsük – nyilatkozta a Sepsi-SIC magyar játékosa, Mérész Beatrix.

„Nagyon nehéz csoportba kerültünk, és sajnos nincs sok meccs a lábunkban. A két Euroliga-selejtező óta nem játszottunk, mivel a Román Kupa első körében és a bajnokság nyitófordulójában is szabadok voltunk, így a helyzet nem ideális. Egy nagyon erős csapat ellen lépünk pályára, amely a belga bajnokság egyik esélyese. Nehéz lesz a Mechelen ellen, de küzdeni fogunk és mindent megteszünk a győzelemért. Ellenfelünk már négy bajnokin van túl, mindegyiket könnyedén megnyerte. Minden együttesnek van esélye kijutni a csoportból, így minden találkozó körülményesnek ígérkezik. A célunk, hogy a lehető legtöbb mérkőzést megnyerjük, szeretnénk továbbjutni, de a legfontosabb, hogy minden meccsen fejlődjünk és jó idényünk legyen” – jelentette ki Zoran Mikes vezetőedző.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2025-10-09: Történelmünk - :

A Szent Mihály-hegyi templom

Szent Mihály-napján méltatták a helyszínen a Lemhény és Kézdialmás közötti magaslaton épült istenházát bemutató, lapunk két munkatársa, Bartos Lóránt és Iochom István által szerkesztett, A Szent Mihály-hegyi templom című könyvet, melyet Kovászna Megye Tanácsának Háromszék Vármegye Kiadója jelentetett meg a napokban. Mai Történelmünk rovatunkban ebből közlünk a templom történetét és látnivalóit ismertető részleteket.
2025-10-09: Sport - :

Indul az ifjúsági bajnokság (Teremlabdarúgás, U19)

Szombaton két mérkőzéssel rajtol a tizenkilenc év alattiak teremlabdarúgó-bajnokságának 2025–2026-os idénye, a Sepsi-SIC három buzăui és egy galaci csapattal került azonos ötösbe. Tavaly tizennyolc együttes volt érdekelt az ifjúsági pontvadászatban, most viszont hárommal több alakulat vesz részt a küzdelemsorozatban.