Oana Țoiu külügyminiszter Amerikában tartózkodik, ahol Marco Rubio amerikai külügyminiszter fogadta hivatalában. A két külügyminiszter többek között az amerikai csapatok romániai jelenlétének folytatásáról beszélgetett, amely a régió stabilitásának és biztonságának egyik eszköze.
Țoiu a közösségi médiában közzétett üzenetében így számolt be az amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásáról: „Csodálatos volt ma Washingtonban találkozni a külügyminiszterrel. Mindketten elkötelezettek vagyunk stratégiai partnerségünk iránt, és megbeszéltük a jövőre vonatkozó közös terveinket. Megvitattuk a védelem, a biztonság, az energia, a gazdaság és a személyes kapcsolatok kérdéseit, valamint azt, hogy milyen pozitív hatást gyakorolhatunk együtt a szomszédos országokra.”
Oana Ţoiu tegnapi beszámolója szerint a találkozón tájékoztatta tárgyalópartnerét arról, hogy Bukarest nagyon fontosnak tartja az amerikai katonák romániai jelenlétét a NATO csapatainak részeként. Közölte Rubióval, hogy Románia biztosítja az amerikai katonai jelenlét későbbi állandósulásához szükséges beruházásokat is.
Ţoiu a védelmi minisztérium által tervezett beruházásokról is tájékoztatta hivatali partnerét, különösen azokról, amelyek a Mihail Kogălniceanu bázison valósulnak meg. Emlékeztette őt arra is, hogy novemberben Bukarest lesz a házigazdája a NATO Ipari Fórumának.
Beszámolója szerint a washingtoni találkozón a fekete-tengeri térség biztonsága is terítékre került, mert Románia számára nagyon fontos, hogy ez a kérdés továbbra is nagy figyelmet kapjon. Elmondta, hogy a román külügyminisztérium tett is néhány lépést ennek érdekében. Így a Fekete-tenger biztonságának témáját az ENSZ keretében folytatott megbeszéléseken is felvetették, és egy tengeri biztonságról szóló panelbeszélgetést is szerveztek Kanada, az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek, valamint a balti államok képviselőinek részvételével. Hozzátette, hogy erről a kérdésről az ENSZ múlt havi közgyűlésén amerikai kongresszusi képviselőkkel is tárgyalt, és hamarosan a török külügyminiszterrel is meg fogja vitatni a témát.
Közlése szerint a Fekete-tenger logisztikai és humanitárius szerepéről is tárgyalt Rubióval, továbbá beszámolt arról is, hogy tájékoztatta az amerikai felet a NATO keleti szárnyán kialakult helyzetről, különösen az orosz drónok légtérsértéseiről. Washington álláspontja pedig az volt, hogy továbbra is támogatja a keleti szárny védelmét és az elrettentő képességek növelését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.