A romániai magyar könyvtárosok legnagyobb és legfontosabb rendezvénye a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (RMKE) évente megrendezett vándorgyűlése, amely idén október 9-én és 10-én Kézdivásárhelyen zajlott a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár szervezésében.
Ezeken a vándorgyűléseken minden romániai magyar érdekeltségű könyvtár igyekszik képviseltetni magát, hiszen ez az a találkozóhely, ahol a legfontosabb szakmai kérdéseket is megbeszélhetik. Magyarországi és romániai magyar szakemberek számos előadást tartanak, ami mindig előbbre lendíti a szélmalomharcba belefásult könyvtárosokat, utat mutatva a fejlődésnek, az újabb célok kitűzésének.
A XVII. vándorgyűlést Szöllősi Tamás, a Vigadó Kulturális Alapítvány elnöke, Vántsa Judit házigazda, a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár vezetője és Szőcs Endre RMKE-elnök köszöntötte, majd az egyesület éves beszámolója következett.
Az előadások sorát Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, az egri Bródy Sándor Könyvtár igazgatónője, a magyarországi Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke nyitotta meg. Közgyűjtemények társadalmi szerepvállalása – az IKSZ mint civil szervezet című előadásában kiemelten foglalkozott olyan fontos társadalmi kérdésekkel, amelyekre a válasz a könyvtárhasználatban rejlik, például a lakosság digitális ismereteinek bővítésében nyújtott segítség, írás-olvasási nehézségek kiküszöbölése, közszolgáltatások digitalizálása, vidékfejlesztés, a klímatudatosság és környezetvédelem népszerűsítése, esélyegyenlősség, család, egészségnevelés és -tudatosság, elidegenedés, magányosság stb. Mindezekre konkrét példákat, módszereket mutatott a könyvtárosoknak.
A második előadó Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtár (Budapest) igazgatója volt, aki A könyvtár, a családok második nappalija címmel tartott előadást. Elmondása szerint ma már globális irány, hogy a könyvtárak célja olyan nonprofit közösségi terek kialakítása, ahol az emberek együtt és külön-külön is minőségi időt tölthetnek. A könyvtár ma már „egy otthon, távol az otthontól”; semleges terep, egy hely, ahol lehet beszélgetni; nyitott, hozzáférhető, ahol a hangulat játékos, barátságos. Mindezeket konkrét példákkal, megvalósult programokkal támasztotta alá.
A digitális tartalomkészítés – modern online lexikonok című előadásában Bakk-Dávid Tímea kézdivásárhelyi szerkesztő, újságíró a mesterséges intelligenciával megírt szövegek buktatóiról beszélt, majd röviden bemutatta Kézdivásárhely online lexikonát. Végül Szilágyi-Nagy Imola Tünde, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár könyvtárosa Olvasógenerációk kézfogása címmel a Hol folt, hol nem folt és a Kertkönyvtár programot mutatta be.
A közös fotózás és az ebéd után a résztvevők meglátogatták az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a református templomot, a Gyűjtemények Házát, valamint a Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárat.
A nap Vántsa Judit Romániai magyar közkönyvtárügy 1945–2023 című könyvének bemutatásával végződött a Vigadó Kulturális Központ dísztermében. A szerző beszélgetőtársa Szőcs Endre, az RMKE elnöke volt.
Másnap a vándorgyűlés résztvevői meglátogatták a Mohos tőzeglápot és a Szent Anna-tavat. A társaság jókedvét a szemerkélő eső és köd sem tudta elrontani, mivel szinte senki sem látta eddig ilyen időjárási viszonyok között a tavat és környékét (felvételünkön).
A rendezvény támogatói voltak: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Vigadó Kulturális Alapítvány, Vigadó Művelődési Központ, Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Julius Meinl, RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.