Vargyasi medvetámadásHosszú gyógyulás és bizonytalanság elé néz az áldozat

2025. október 15., szerda, Közélet

Kevésen múlott, hogy nem végződött tragikusan Pál Ferenc számára a találkozás egy anyamedvével Vargyas határában, az esetről a múlt héten számoltunk be. Az áldozat belegyezett, hogy lapunknak részletesebben is elmondja a támadás körülményeit. Kiderült: sajnos, nem először gyűlt meg a baja a nagyvadakkal, az egész községben komoly problémát jelentenek a medvék, illetve hogy hosszú felépülés vár rá, és bár vannak anyagi tartalékai, de így is nehéz helyzetbe került.

  • Pál Ferencet jelenleg is a megyei kórházban ápolják. A szerző felvétele
    Pál Ferencet jelenleg is a megyei kórházban ápolják. A szerző felvétele

Pál Ferenc lapunknak megerősítette, hogy reggel fél kilenckor történt a támadás. A község határában a Hargita megye irányába vezető út környékén található egyik legelőn teheneket őrzött, amikor észrevette a két medvebocsot, rájuk kiáltott, ekkor rontott rá az anyamedve. A vadállat hátulról támadt, ő a bal karjával próbálta távol tartani, ezért szenvedte ott a legsúlyosabb sérüléseket. A medve ugyanakkor ágyéktájékon is megharapta, valamint a hátán, deréktájékon is megsebesítette. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna az egész, de miközben ő a medvével küzdött, kutyái a medvebocsokra támadtak, így az anyamedve őt végül békén hagyta. 

Miután a kutyák miatt a nagyvad elment, először a sógorával beszélt telefonon, majd felhívta a gazdát, akinek az állataira vigyázott a legelőn. Ő – Farkas Sándor gazdálkodó –, amint arról már beszámoltunk, gépkocsival elindult a helyszínre, Pál Ferencnek viszont mintegy két kilométert kellett megtennie sérülten az aszfaltút mentén található csorgóig, ahol beülhetett a járműbe. Innen a baróti kórházba mentek, ahol pár vizsgálat elvégzését és az alapellátást követően, mivel mentő nem állt rendelkezésre, Farkas Sándor szállította be Sepsiszentgyörgyre, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba, ahol még a délután folyamán megműtötték. A legsúlyosabban sérült bal karját rögzíteni kellett, és e hét folyamán újabb műtéten esik majd át – mondta el lapunknak az ortopédián fekvő áldozat. Pál Ferenc azt is megerősítette, hogy Farkas Sándornak nem állandó alkalmazottja, csak besegít neki, amikor szükséges, egyebek mellett az állatok őrzésével legeltetés közben.

Amint azt ő és az éppen jelen lévő testvére is elmondta, sajnos, nem ez az első találkozása a medvékkel, a községben állandó problémává vált a nagyvadak jelenléte. Olyan esetről is tudomásuk van, hogy egy hárombocsos anyamedve dél körül a településen kószált, illetve Pál Ferenc testvérének az udvarára rendszeresen bejár egy nagyvad. Előfordult, hogy csak petárdákkal tudták elriasztani, és most már oda jutottak, hogy félnek kimenni a saját udvarukra, a mezőről, erdőről nem is beszélve. Tavasszal az állatok kihajtásakor is találkoztak medvével, de szerencsére akkor nem lett baj belőle. 

Kérdésünkre, hogy miért nem értesítették a hatóságokat a 112-es segélyhívón keresztül, mindketten megerősítették a Farkas Sándor által korábban már elmondottakat, miszerint előfordulhat, hogy mire a rendőrség vagy a csendőrség egységei kiérnek a helyszínre, a medve továbbáll. Attól tartanak, hogy a végén még őket bírságolják meg, mert félrevezették, hamisan riasztották a hatóságokat. Hozzátették azt is, hogy az önkormányzathoz is fordultak már a medvék miatt, ám ott azt a választ kapták, hogy amennyiben találkoznak a nagyvaddal, akkor hívják a 112-t, ám olyan is előfordult, hogy a segélyhívó diszpécsere a polgármesterhez irányította őket. Tudomásuk szerint, annak ellenére, hogy gyakoriak a medvékkel való találkozások, a környéken eddig nem igazán lőttek ki nagyvadakat, áttelepítésről sem értesültek.

Az áldozat és testvére szerint elkeserítő, hogy nem történik semmi érdemleges a medvék ügyében, ám számukra most ennél sokkal nagyobb gond, hogy Pál Ferenc hosszabb időre munkaképtelenné vált, és a felépülése lassú lesz. Szerencsére van némi anyagi tartaléka, különben idős édesapja nyugdíjára lennének szorulva. Alkalmi munkákból, illetve háztáji gazdálkodásból tartotta fenn magát, ezeket egyelőre nem folytathatja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 933
szavazógép
2025-10-15: Világfigyelő - :

Jövő héten vonul börtönbe Nicolas Sarkozy

Nicolas Sarkozy volt francia elnök október 21-én kezdi meg letölteni börtönbüntetését a párizsi La Santé börtönben – közölték igazságügyi források. Így a 2007 és 2012 között regnáló volt francia államfő lesz az első francia exelnök, akinek börtönbe kell vonulnia.
2025-10-15: Közélet - Nagy D. István:

Bizonytalanná vált az uniós támogatás (Tömbházak hőszigetelése)

Alaposan megbolygathatják Sepsiszentgyörgyön a tömbházak hőszigetelését célzó elképzeléseket az Országos Helyreállítási Program (PNRR) körüli változások, melyek nyomán több munkálat finanszírozása bizonytalanná vált. Az önkormányzat lapunkat arról tájékoztatta, hogy jelen állás szerint 14 tömbháznál nincsenek gondok a támogatással, ezek egy részénél már lezárultak vagy a végéhez közelednek a munkálatok, másoknál kiadták a munkavégzési parancsot, tíz tömbháznál viszont a finanszírozás veszélybe kerülhet, mert ugyan meglenne a kivitelező, de munkavégzési parancsot nem adhattak ki a PNRR-alapokra vonatkozó 41-es számú korlátozó sürgősségi rendelet miatt.