Nem tudom mással magyarázni mazochizmusomat, mint az irányú kíváncsiságommal, hogy milyen szintekre lehet még alább és alább menni. És azért, valljam be, ott bujkál valahol bennem a mindenkori színészi „figyelőke” (most alkottam, sejtem, hogy nincs ilyen szó), ami szüntelenül fürkészi az érdekesebbnél érdekesebb, nem mindennapi karaktereket. Ez a figyelőke életre szóló, nem lehet tőle megszabadulni. A nem mindennapi karakterekről azért annyit megjegyeznék,  hogy igazából nagyon is mindennapiak, hiszen lépten-nyomon találkozunk velük. Csakhogy ilyen alkalmakkor nagy adagban kapjuk őket. Na, de nyögjem ki végre, hogy miről is kezdtem itt pötyögni. A minden évben szomszédunkban újrainduló könnyűzene-énekesi tehetségkutató versenyekről. Lehet, így nem pontos a megnevezés, de gondolom, sejthető, hogy az X-Faktor és Megasztár lemeze forog most nálam témaként.

Zavarban vagyok, mert nem tudom eldönteni, hogy melyik rettenetesebb. Azért épp olyan sokat nem ücsörgök ezekben a történetekben, hogy megszavazzam, nálam melyik a dobogós. Azt írják itt meg ott, hogy szándékos a sok ingyencirkusz (ami azért nem ingyen megy, na), mert inkább a verseny körüli, vele járó show irányába akarták elmozdítani. Ezt a Megasztár kapcsán írták, de a másik se kutya. Hát, ha ez volt a szándék, sikerült. Az más kérdés, hogy kinek mi a show...

Sok évvel ezelőtt, az induláskor lényegesen másról szóltak ezek a versenyek. Nem csak elvétve került a zsűri székeibe valóban komoly, hiteles, oda való ember. Volt idő, amikor a Megasztár ítészei között Presser Gábor is ott üldögélt. Ha jól emlékszem, nem az arra tévedt, ott semmi keresnivalójuk nincs szerencsétlenekkel való csúfolkodásról, megalázásról szólt a show. Igazán érdemes volt figyelemmel követni, és kivételes tehetségek bukkantak fel. Az más kérdés, hogy a későbbiekben ki hogyan tudott élni az adott lehetőséggel, vagy mivé alakult. De hát ez is benne van a pakliban, s ízlések és pofonok... De ami most folyik, az az ízléstelenség csimborasszója, minősíthetetlen. És ezt nem a már fent említett, arra tévedt, ott semmi keresnivalójuk, nem mindennapi (de mégis) karakterekre értem. Azoknak csak hamis az énképük, nincs, aki megmondja nekik, hogy állj meg, te szerencsétlen! Az a gyomorforgató, amit a zsűritagok művelnek az odatévedt szerencsétlenekkel, de főképp önmagukkal. De azt még az én vénülő fejjel való jóhiszeműségem is sejti, hogy ezt nem két fillérért teszik. És akkor menjen, mindegy, nem számít, hogyan! És amíg van ezekre vevő, miért is ne? De hiszen én is nézem.

És hogy mindig felbukkan igazi, nem mindennapi tehetség, az is igaz. Nekik őszintén kívánom, hogy sikeresen vegyék az akadályokat, és tudjanak majd hasznosan élni az adott lehetőségekkel! A többi – lehet, csak az én hőbörgésem. Bár ez a hőbörgés elég erős, tulajdonképpen nem fog sokáig tartani, nem ér annyit. És most, hogy kipufogtam magamból, máris megkönnyebbültem. Különben sem vagyok én semmiféle ítész, ez is csak egy vélemény. Az idei körök valódi tehetségeinek továbbra is csak jókat kívánok!

Fotó: Pixabay.com