Most, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján pillantsunk szűkebb térségünkre: hatvankilenc esztendeje, miként az egész Közép-Kelet-Európában, mifelénk is zsarnokság honolt, s e nyomasztó sötétséggel, besúgók gyűrűjével, az embertelenséggel próbált szembeszállni a székelyföldi szabadságharcos Moyses Márton is, akire e napokban Nagyajtán kegyelettel és tisztelettel emlékeznek. 

Moyses Sepsiszentgyörgyön született 1941. április 20-án, Nagyajtán cseperedett, aztán 1956 novemberében baróti diákként, tizenhat esztendősen negyedmagával – Bíró Benjamin, Józsa Árpád Csaba és Kovács János társaságában – elindult Budapestre, segítséget nyújtani a forradalmároknak. Nem jutott át a határon, ám e cselekedet megpecsételte sorsát, elítélték, börtönbe zárták – ott még a nyelvét is megkísérelte kivágni, hogy a pribékek ne tudjanak belőle terhelő vallomást kikényszeríteni! –, majd sorozatosan szembesülve a kommunista rendszer megtorlásaival, a zsarnokság ellen tiltakozva 1970. február 13-án Brassóban benzint öntött testére és felgyújtotta magát. Súlyos sérüléseit követően május 15-én elhunyt a baróti kórházban. Moyses Márton egyébként nem az egyedüli, aki a kommunista diktatúra ellen tiltakozva az önégetést választotta, szombattól mindannyiuk nevét emlékmű őrzi Nagyajtán. Dicsőség a hősöknek!...

A magyar ötvenhatra emlékezve, éltetve a szabadság lángját, e pillanatban tehát újra Nagyajta hősére, Moyses Mártonra irányul a figyelem. Sorsa, lázadó társainak sorsa még mindig csupán szűkebb körökben ismert, ezt feleleveníteni közösségi feladat. Persze, történészek, újságírók – egykori munkatársunk, Benkő Levente és a lapunkban rendszeresen publikáló Tófalvi Zoltán – tanulmányokat, köteteket írtak e témáról, ám az lenne jó, ha az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, székelyföldi vonatkozásai még ismertebbek lehetnének, sőt, iskolákban, egyetemeken egyaránt teret kaphatnának. Mert az erdélyi ötvenhatosok tettei, elszántsága szépen körvonalazza azt az erdélyi, székelyföldi figyelmet és lelkesedést, amellyel az itt élők rádiókészülékeikre tapadva követték a pesti történéseket. És bár nagyobb méretű ellenkezésre Erdélyben nem került sor, a romániai megtorlás mégis nagyon határozott és drasztikus volt, több ezer embert meghurcoltak, a bebörtönzöttek és kivégzettek pontos számát még vitatják a történészek.

Tófalvi Zoltán példátlannak nevezi a négy baróti ifjú cselekedetét – Mosyes Mártont a magyar forradalom egyik legnagyobb hősének tartja! –, és egyben rögzíti, Erdély ötvenhatos mártírjai azok, akiket a román hatalom ötvenhat ürügyén kivégzett. Ő maga tizenkét erdélyi mártír kivégzési jegyzőkönyvét, teljes periratát találta meg, őket bizonyíthatóan az ötvenhatos magyar forradalommal és szabadságharccal való teljes azonosulásért végeztek ki a Securitate börtöneiben. E mártírok mellett említhető Nagyajta hőse is, az önégetést választó Moyses Márton, aki élete árán is visszautasította az igaztalanságot, az embertelenséget és a zsarnokságot.

Dicsőség neki, dicsőség a magyar ötvenhat hőseinek!...

Sepsiszentgyörgy ‚56-os emlékparkja – képünk illusztráció. Fotó: Albert Levente