JegyzetNálunk is van korrupció! - Kuti János

2009. március 18., szerda, Közélet
Már egészen el voltam keseredve azért, mert nálunk, a megyében semmi jó korrupciós ügyről nem lehetett hallani. Most megtört a jég, és a gyanúsítottak is megtörtek.

Egy ország olyan gazdag, mint a polgárai. Ilyen alapon Románia is egy gazdag ország, mert rengeteg gazdag polgára van, többek közt olyanok is, akik mindenféle korrupciós botrányokba keveredtek, és élvezik munkájuk, illetve korrumpálásuk gyümölcsét. Bár most kissé megtépázta őket ez a gazdasági válság. Háromszék a szegény megyék közé tartozik ilyen szempontból is. Ki gondolt volna rosszra, mikor még volt prefektusunk, György Ervin is azt mondja, hogy semmi jel nem utalt arra, hogy létezne korrupció az autóvezetői engedélyeket kibocsátó hivatalnál és az autóbejegyzéseknél. ,,Egyeseknek még ötször is vizsgázniuk kellett" — mondta. No hát ez az! Akik fizettek, azoknak csak egyszer kellett, vagy egyszer sem. Annyian szereztek már hajtási jogosítványt ebben az országban törvénytelenül Argeş megyétől kezdve, Iaşi megyével folytatva, hogy nem csoda, ha hozzánk is eljutott a jogosítványszerzések eme egyszerű módja. Lehet, hogy minden megyében így van, csak máshol most gyűjtik az adatokat, hogy lecsapjanak a delikvensekre? Ha az ilyen módon megszerzett jogosítványokkal lehet autót vezetni, akkor mindenütt vizsga nélkül, pénzért kellene árusítani. Legalább az államnak lenne valami haszna belőle. Néhány egyszerű kérdést kellene intézni a jelentkezőhöz, amiért megbüntethetik az embert. Engem azért szoktak megbüntetni, mert helységen kívül elfelejtem felgyújtani a lámpáimat, tíz kilométer per órával túllépem a megengedett sebességet, vagy elfelejtem feltenni az övet. No ez a három szabály elég is. A sorompó nélküli átjárónál tanácsos megállni, mert a vonat, az ugyebár nem áll meg. A többi szabályt tapasztalataim szerint sokan nem tartják be. Akkor meg miért vannak? A baj az, hogy nem lehet tudni, ki milyen úton szerezte jogosítványát. Ezért nem tanácsolom senkinek, hogy elvárja bárki részéről az elsőbbségmegadást például. Ha éppen szemben jön szabálytalan előzés közben egy autó, akkor nyugodtan hajtsunk be a sáncba, biztos, ami biztos alapon. A minket megelőzők meg szépen leszorítanak az útról. A sánc, az egy biztos hely. Az élhetetlenek próbáljanak túlélésre berendezkedni, amíg autópálya lesz nálunk, akkor nagyobb esélyük lesz életben maradni, mert ott nincs szembejövő forgalom. Aztán önszorgalomból be kell ülni egy profi sofőr mellé egy órára, és meg kell tanulni néhány káromkodást, mutogatást, ami mostanában elengedhetetlenül szükséges a vezetéshez. Most kaptak el egy profi (hivatásos) autóvezetőt Mioveni-ben, aki 2008 áprilisától vezet, és analfabéta. Most is csak azért állították meg, mert nem volt rovignettája. Belgiumban meg egy hazánkfia táncra perdült a kormánynál, felállt az ülésre, és egy adott pillanatban a lábával vezetett. Testvére felvette a produkciót, és feltette az internetre. A belgák ki akarják tiltani útjaikról, pedig tanulhatnának tőle autót vezetni. Mert ez is azt bizonyítja, hogy akik Romániában tanulnak meg vezetni, még a lábukkal is jobban kormányoznak, mint mások a kezükkel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1229
szavazógép
2009-03-18: Közélet - x:

Egyenjogúságot az oktatásban

Nyilatkozatban foglal állást a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az utóbbi időben megismétlődő beiskolázási gondokról és a tisztségviselők cseréjéről.
2009-03-18: Belföld - x:

Hírsaláta

PATTHELYZET A SZÉKELYUDVARHELYI TANÁCSBAN. Már második alkalommal nem tartották meg a rendes tanácsülést hétfőn Székelyudvarhelyen, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi frakciója nem jelent meg az ülésen. Bunta Levente polgármester és képviselőtársai azt szeretnék elérni, hogy előre hozott választásokat tartsanak — olvasható több erdélyi lap beszámolójában. Az RMDSZ az önkormányzat lemondására tett javaslatot február 26-án, a frakciók közötti együttműködés hiányára hivatkozva.