PATTHELYZET A SZÉKELYUDVARHELYI TANÁCSBAN. Már második alkalommal nem tartották meg a rendes tanácsülést hétfőn Székelyudvarhelyen, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi frakciója nem jelent meg az ülésen. Bunta Levente polgármester és képviselőtársai azt szeretnék elérni, hogy előre hozott választásokat tartsanak — olvasható több erdélyi lap beszámolójában. Az RMDSZ az önkormányzat lemondására tett javaslatot február 26-án, a frakciók közötti együttműködés hiányára hivatkozva.
TEMPLOM VAGY ZÖLD ÖVEZET. Mindeddig 221 nyárádszeredai lakos perelte be Emil Marius Paşcan Maros megyei prefektust, amiért megakadályozta, hogy népszavazást tartsanak a városközpont jelenlegi arculatának és zöldövezetének sorsáról. Nyárádszereda központjába az ortodox egyház templomot építene. Bár az alapkövet már letették, a nyárádszeredai lakosok zöme ellenzi a főtér beépítését, ami a zöldövezet felületének a csökkenésével járna. (Transindex)
NŐ AZ INFLÁCIÓ. Románia a harmadik ország, ahol a legnagyobb volt az infláció mértéke az európai unió februári statisztikái szerint. A listát két balti ország vezeti: Lettország 9,4 százalékos inflációval, Litvánia 8,5 százalékkal, Románia pedig a harmadik 6,9 százalékkal. A legkisebb infláció Írországban, Portugáliában, Luxemburgban és Spanyolországban volt a múlt hónapban. (erdély fm)
666 AZ ANTIKRISZTUS SZÁMA. Több százan vonultak utcára Bukarestben, hogy a biometrikus útlevelek bevezetése ellen tiltakozzanak. Az ortodox egyház és hívei már az Antikrisztus eljövetelét látják a csippel ellátott igazolványok forgalomba helyezésében. Ezzel egy időben a Petru Rareş-kolostorból érkező Filoteu atya a szenátusban kijelentette, hogy a biometrikus útlevél elleni kezdeményezéseiben pártfogói vannak ,,az istenfélő emberek pártjából". Közben a szenátus elfogadta a kormány vonatkozó sürgősségi rendeletét, így az a képviselőházban vár majd szavazásra. (ÚMSZ)
ÉVENTE VÁLTOZIK. Idén nem módosul a környezetvédelmi adó, a tárca ellenben új változaton dolgozik, melyet 2010-től léptetnének hatályba. A minisztérium szerint a jelenlegi környezetvédelmi adó diszkriminatív, és azon dolgoznak, hogy a következő méltányos legyen. (Adevărul)
FILM KÉSZÜL COZMÁRÓL. Kálomista Gábor rendező dokumentumfilmet forgat Marian Cozmáról, a Veszprémben játszó, tragikusan elhunyt román válogatott kézilabdázó pályafutásáról. A magyar producer úgy fogalmazott: a film azért készül, hogy objektíven, legendák és mendemondák nélkül mutassa be a valóságot. A producert többen megfenyegették, hogy jobb volna, ha nem bolygatná az ügyet ― olvasható a vele készült interjúban. (FigyelőNet)