SepsiszentgyörgyNem adnak el minden rendelőt - Fekete Réka

2009. március 18., szerda, Közélet

Veszélybe került a városközpont egyetlen rendelőegyüttesének jövője. Ha az önkormányzat nem változtat korábbi határozatán, az orvosoknak költözniük kell. Így vagy úgy, júniusig minden rendelőépület sorsáról dönteni kell.

A tavaly júniusi 68-as sürgősségi kormányrendelet értelmében az önkormányzatoknak egy év áll rendelkezésükre, hogy eladják az orvosi rendelőket. Azokat az épületeket, amelyeket nem bocsátanak áruba, a helyi költségvetésből kell (szintén júniusig) felújítani, korszerűen berendezni. A sepsiszentgyörgyi tanács tavaly októberben döntött a Erege utcai, a Szemerja és az Állomás negyedi rendelőépületek eladásáról, a Kós Károly és az Olt utcait ellenben nem adják el.

Sztakics Éva alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, a Kós Károly utcai épületet (közismert nevén textilgyári) az önkormányzat műemlékké kívánja nyilváníttatni, és benne óvoda létesítését tervezik, az Olt utcai épület jövőjéről még csupán annyit tudni, hogy nem kerül vásárra. Az önkormányzat felajánlja, hogy a rendelők rendezkedjenek be a Dália utcai, tömbházban működő óvoda, illetve napközi otthon helyére, ahonnan a gyermekek az őszi tanévkezdés előtt a Nicolae Colan Általános Iskola melletti új épületbe költöznek.

A családorvosok tiltakoznak a megkülönböztető bánásmód ellen, úgy vélik, mindannyiuknak joguk van megvásárolni az utóbbi években általuk javított, fenntartott épületeket. Az Olt utcában jelenleg öt rendelő működik, több mint tízezer biztosított tartozik ide, akik többsége a városközpontban lakik, nem mindegy, hogy ezentúl hol kell keresgélniük minket — szögezi le dr. Csurulya Gabriella.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1494
szavazógép
2009-03-18: Belföld - x:

Belföldi hírek - Demeter J. Ildikó

Fekete március és a helyes út
1990 márciusának véres marosvásárhelyi konfliktusai után helyesen választottuk meg a követendő utat: az RMDSZ és a vele együttműködő román pártok rendelkeztek azzal a bölcsességgel, amellyel a békés utat, a politikai utat választották az etnikumközi problémák megoldására ― jelentette ki Markó Béla tegnap Bukarestben. Az RMDSZ elnöke a ,,fekete március" közelgő, tizenkilencedik évfordulója kapcsán elmondta, a konfliktust a volt rezsim azon képviselői provokáltak ki, akiknek érdekében állt a viszály és a gyűlölködés gerjesztése a két közösség között.
2009-03-18: Közélet - x:

Eltiltották a tevékenységtől (Korrupció) - Szekeres Attila

Fogdában marad a gépkocsi-beíratások és hamis autóvezetői jogosítványok kiállításával gyanúsított bűnszövetkezet három, előzetes letartóztatásba vett tagja, továbbá öt személyt eltiltottak eddigi munkahelyi beosztása szerinti tevékenységének gyakorlásától — tudtuk meg Elena Ciobanutól, a megyei ügyészség szóvivőjétől.