Október utolsó vasárnapján a Székely Nemzeti Tanács hívó szavára azért gyűlünk össze őrtüzeket gyújtani, hogy évről évre megerősítsük Székelyföld autonómiája iránti elkötelezettségünket.
Hogy Bukarestnek és Brüsszelnek egyaránt megüzenjük, mesterkedéseik ellenére sem mondunk le erről. Hiszen a jelenlegi helyzetünk elemzése, valamint lehetőségeink számbavétele után egyértelműen megállapítható, hogy magyarként való megmaradásunk egyetlen biztosítéka Székelyföld és a Partium területi, valamint a szórvány kulturális és személyi autonómiája. A kérdés csupán az, hogyan lehet ezt megvalósítani?
Egy biztos. A saját sorsunk fölött csak akkor rendelkezhetünk, ha teszünk is valamit ennek érdekében. Hiszen a történelem során a nemzeteknek, nemzetrészeknek mindig is küzdeni kellett a szabadságért. E küzdelem több síkon és különböző módon zajlott. Volt rá eset, hogy csak politikai eszközökkel, máskor a polgári engedetlenség különböző formáit is igénybe véve. És olykor bizony a harcot is vállalni kellett. Közös vonásuk volt viszont az összefogás és kitartás. Ezek létrejötte esetén ugyanis minden akadály legyőzhető, és az autonómia békés úton való kikényszerítése is idő kérdése csupán. Ami másoknak jár, azt tőlünk sem lehet megtagadni az idők végezetéig.
Romániában évtizedek óta gáncsolják autonómiatörekvéseinket, félreseprik az intézményesítésére vonatkozó kérelmeinket, ebben a témában meg sem hallgatnak minket. Magatartásukat az alaptörvény 1-es pontjába foglaltakkal indokolják, amely kimondja: „Románia nemzeti, szuverén és független, egységes és oszthatatlan állam.” Szerintük ugyanis a területi autonómia elszakadást, határmódosítást jelent.
Az érvelésük hamis, mert az autonómia nem más, mint bizonyos döntési és adminisztratív jogköröknek egy csoportra történő átruházása, e csoport önazonossága, nyelve és kultúrája megőrzése érdekében. Meghatározott mértékű és hatáskörű önkormányzás, önrendelkezés biztosítása az országhatárok megváltoztatása nélkül. A nemzetrészek vonatkozásában pedig egyike azoknak a politikai biztosítékoknak, amelyek a fennmaradásukat és boldogulásukat hivatottak szolgálni.
Bukarest látható és láthatatlan urai pedig ezt pontosan tudják. Ezért nem hajlandók még tárgyalni sem a közösségi jogainkról. De mit is várhatnánk, a Trianon óta felszámolásunkra törekvő román hatalomtól? Bizonyossá vált tehát, hogy autonómiaügyben előrelépni csakis a vállainkat összevetve, közös akarattal, egységesen és elszántan lehet.
(Elhangzott október 26-án Sepsiszentgyörgyön az Orotványon a Székelyföld autonómiájának napján szervezett őrtűzgyújtáson.)
Fotó: Albert Levente
