Történésektől függetlenül, megéléseink egyediek. Ezért van az, hogy ugyanazon eseményről a jelenlévők másképp beszélhetnek, emlékezhetnek. Hiszen mindenki saját „szemüvegén” keresztül látja a világot, a kép személyes tapasztalatok alapján alakul ki, formálódik olyanná, amilyen.
Ebből adódik, hogy nézeteltérés keletkezhet ugyanannak az eseménynek a kapcsán, amit másképp érzékelünk, élünk meg, vagy egyszerűen csak eltérően értékelünk.
Ahhoz, hogy ilyen esetekben érvényre juttassuk saját nézőpontunkat, konfrontálódni kell, vagyis szembe kell nézni a másik féllel, az adott helyzettel. Ennek alapfeltétele a tiszteletteljes kommunikáció kell(ene) hogy legyen, amely mindkét fél számára építőleg hasson. Továbbá szükség van önreflexióra, önismeretre, hogy a saját oldalamat helyesen mérlegelni tudjam. A konfliktuskezelés és kompromisszumkészség is előnyt jelent abban, hogy a konfrontáció békés kimenetelű lehessen. Az önbizalomnak és empátiának is kéz a kézben kell járnia, hogy egyik fél se rendelődjön alá a másiknak.
Ha valaki nem mer konfrontálódni, belesüllyedhet egy állandó szolgaszerepbe, ahol másnak a kénye-kedve szerint igyekszik megfelelni. Így személyes érdekei nem jutnak felszínre, saját igényei nem kerülhetnek kielégítésre, egy állandó megfelelési kényszerben vagy elnyomásban ragad. Ennek az ellenkezője, amikor valaki folyton kritikus, kivétel nélkül mindig saját igazát bizonygatja, ellentmondást nem tűrve, anélkül, hogy hajlandó lenne bárkit meghallgatni. Az ilyen ember önző, fölényes, gőgös. Zsarnoki magatartása miatt az embertársai nem szeretik, kikerülik. A gyengébbek a béke kedvéért behódolnak neki, nem mernek szembeállni, pedig fontos saját határaink megvédése bárkivel szemben.
Emberként a legfőbb leckénk megtanulni, hogy ne essünk a szélsőségek, túlzások csapdájába, és találjuk meg mindig az arany középutat. A lent és fent állandó váltakozásában nagy kihívás megtalálni a harmóniát. Az önmagunk vállalása és embertársaink irányában a felebaráti szeretet kell hogy legyen kapcsolatainknak az alapja. Hiszen ha őszinteséggel kapcsolódunk, nincs félnivalónk, és kell hogy legyen bátorságunk mindig saját magunkat képviselni. Mert önmagunkért tartozunk leginkább felelősséggel, és saját belső (lelki) világunk csak úgy bontakozhat ki, ha hűek maradunk magunkhoz – még akkor is, ha ezért konfrontálódni szükséges.
Keresztes Erika bizalmi tanácsadó
