Néhány évvel ezelőtt született meg Marosi Árpád és Marosi Tünde református lelkészek, valamint a belvárosi református ifjúság szívében az ötlet, hogy minden évben találkozzanak az egyházmegye fiataljai úgy is, hogy színdarabjaikkal, előadásaikkal hassanak egymás lelkére, hitére.
Így született meg a Hass a lelkemre! színjátszó-találkozó. Idén immár negyedik alkalommal találkoztunk október 18-án, szombaton a Székely Mikó Kollégium dísztermében. Több mint 120 fiatal és érdeklődő várta, hogy gyülekezeteink ifjúsági csoportjai előadják műsoraikat.
Marosi Árpád igei köszöntése után először az illyefalvi IKE-csoport lépett fel. Ők Arany János A fülemüle című versét adták elő falusi humoros történetként, felhíva a figyelmet az egyetértésre.
Utánuk az uzoni fiatalok kerültek sorra, akik egy templomi jelenetet adtak elő, bemutatva, milyenek is kellene hogy legyenek azok, akik keresztényként eljárnak a templomba. A zenei kíséretet a barátosi IKE-csapat néhány tagja biztosította.
A vártemplomi fiatalok egy hívő család életén vezettek át bennünket, akik nem hallgatnak az Úr Jézus tanítására, és minden nehézségkor, megpróbáltatáskor inkább lefűrészelnek a keresztjükből. Fájdalmasan hangzott minden ilyen tett után a következtetés: „A kereszt könnyebb lett, csak a szívük volt nehéz!” S végül a megcsonkított kereszt nem lehetett híddá a mennyország bejárata előtti folyón, mert hiányoztak a lefűrészelt darabok.
A zalániak néhány dalt énekeltek el, amelyek a hitről, a magyar és a keresztyén örökségről, a becsületről szóltak. A hallgatóság lelkét megragadták, csakhamar heves tapsvihar tört ki.
A belvárosi fiatalok néhány élethelyzeten keresztül arra hívták fel a figyelmünket, hogy milyen nagy érték a templom. Ma meg sem hatódunk, ha elmegyünk egy templom előtt. De nem kell ennek így lennie. Isten hajléka a templom, s ha Istent tiszteljük, szeretni kell a templomunkat, a templomainkat is.
A színdarabok után a barátosi IKE zenecsapata hatott a lelkünkre énekfeldolgozásaival. A zsűri a lisznyói lelkésznőből, valamint a szemerjai lelkészekből és egy ifisből állt. Mindenik előadást oklevéllel köszönték meg. Végül mindannyian egy közös vacsorával zártuk a napot.
Várjuk a következő évi színjátszó-találkozót is, hogy hasson a lelkünkre! Addig is a szívünkbe zárjuk az idei hatást és lelki mondanivalót. Soli Deo Gloria!
Müller Loránd Bálint
