Minden elődöm elítélte az antiszemitizmust, én is megerősítem, hogy az egyház nem tűri az antiszemitizmust, és küzd ellene – hangoztatta XIV. Leó pápa a Szent Péter téri általános audiencián tegnap a Nostra aetate (Korunkban) nyilatkozat hatvanadik évfordulóján.
XIV. Leó a vallásközi párbeszédnek szentelte tegnapi beszédét. Emlékeztetett arra, hogy 1965. október 28-án kelt a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozata az egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról. Hangoztatta, hogy hálával kell tekinteni mindarra, amit sikerült elérni a zsidó–katolikus párbeszéd utóbbi hat évtizedében. Hozzátette: „nem tagadhatjuk, hogy az eltelt időszakban akadtak félreértések, nehézségek és konfliktusok, de azok sem akadályozták meg a párbeszéd előrehaladását”. Hangoztatta: „ma sem szabad megengednünk, hogy a politikai körülmények és az egyesek által elkövetett igazságtalanságok eltávolítsanak a barátságtól”.
Izraelnek a Szentszéknél akkreditált nagykövete, Jaron Siderman a közösségi oldalán bejegyezte, hogy részt vett a szerdai audiencián. Úgy vélte, hogy XIV. Leó bátorító üzenetet mondott, elkötelezettséggel a zsidó–katolikus párbeszéd mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.