A sepsiszentgyörgyi gyökerekkel is rendelkező, közgazdász végzettségű Antal-Ferencz Ildikó férje munkája révén került az Egyesült Államokba, előzőleg, még Magyarországon, újságírói végzettségre is szert tett, a sajtóban dolgozott. New Jersey-ben egy kisvárosban telepedtek meg, ahol magyar közösségi élet zajlott, elsőként az ottani plébánost, Balogh László atyát interjúvolta meg: arról faggatta, miként éli meg magyarságát, nem csak közösségszervezőként, hanem a családban is. Antal-Ferencz Ildikó ugyanis a később programmá fejlődött munkájában a magánembert is meg szerette volna mutatni (ez később akadályt is jelentett, akadt az amerikai magyarok közt, aki munkásságáról szívesen beszélt volna, de magánéletéről nem), kíváncsi lévén arra a folyamatra, hogyan jut el valaki munkája, családja mellett oda, hogy a magyar közösség megmaradásáért tegyen is. Ami olykor komoly időáldozatot kíván, mert bár az Egyesült Államokban mintegy másfél millió magyar él, de az ország hatalmas lévén, hétvégeken két-három órányi utazást is igényel az, hogy a gyerekeket a legközelebbi magyar iskolába elvihessék vagy magyar közösségi eseményeken vehessenek részt. 

Amerikai tartózkodása alatt Antal-Ferencz Ildikó száznál több, az ottani magyar közösségben aktív szerepet vállaló emberrel készített interjút, ezek megjelentetése is nehézségekbe ütközött, közös kiadásukra végül a clevelandi Bocskai Rádió vállalkozott. Az interjúk egyenként élettörténetek, egymás mellé állítva azonban már közösségi történetté alakulnak, aktuális keresztmetszetét mutatva fel az amerikai magyar diaszpórának – csonkán ugyan, hiszen Antal-Ferencz Ildikó az államoknak csupán mintegy felét tudta „feltérképezni”, új elemként meg érdeklődési körébe bekerült a magyarul nem beszélő, de magyar gyökerekkel rendelkező, a magyarságért tenni akaró amerikaiak csoportja, illetve a Dél-Amerikában élő magyarok felfedezésének vágya is – tennivalója hát akad bőven, „míg más nagy feladat nem talál meg, addig folytatom az interjúkat”, mondta a könyvbemutatón.