Sepsiszentgyörgy idei költségvetés-tervezetének elkészítésekor a közszolgáltatások minőségének javítására fektették a hangsúlyt, valamint hogy minél több beruházást elindíthasson a város, így sok munkát adhasson a helyi vállalkozóknak — közölte Antal Árpád András.
A polgármester elmondta, a városvezetés elkészítette a költségvetés-tervezetet, a törvényes előírásoknak megfelelően kifüggesztették a városháza hirdetőjén, március 24-én délután öt órától tartják a közvitát, a tervezethez módosító javaslatokat, véleményeket 23-áig fogadnak el írásban a hivatal ügyfélfogadó irodájában vagy a zelinda@sepsi.ro e-mail címen.
A költség-előirányzat elkészítésekor a pályázati önrészek finanszírozását tartották szem előtt, az önkormányzat minél több pályázatot próbál elindítani, illetve figyelnek arra is, hogy minden adódó lehetőséget kihasználva, területeket vásároljon a város, melyeket érdeklődő vállalkozóknak kínálhatnak fel, újabb munkahelyeket teremtve.
Ami az elkövetkező nagy beruházásokat illeti, a polgármester azt szeretné, sok munkát adhasson a helyi vállalkozóknak, véleménye szerint a Csíki utca esete nem ismétlődik meg, hiszen az a logikus, hogy a helyi cégek itteni alkalmazottakkal és gépekkel vállalhassák legolcsóbban a munkálatokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.