Könyvbemutató KovásznánTartóoszlop a gyászban

„Gyertyagyújtó idők járnak, ilyenkor mindig jár valaki a fák hegyén” – ezzel a képpel hangolta rá a hallgatóságot Ferencz Éva az est témájára. Mint mondta, nem véletlenül hívták mindenszentek és halottak napja küszöbén Demeter Sándor Loránd unitárius lelkészt, hogy a Vigasztaló című kötetét bemutassa. „Úgy tűnik, hogy a mai vendégünknek egy kicsit közelebbi kapcsolata is van azzal, aki oltja és gyújtja a csillagokat, és arra gondoltunk, hogy a Vigasztaló című könyve talán sokunknak segítség lesz a most következő napokban elindulni, gyertyát gyújtani, emlékezni és visszatérni a mindennapokhoz” – fogalmazott.

A házigazda úgy mutatta be a szerzőt, mint lelkészt, írót, közösségszervezőt, közgazdászt, lovas zarándokot és családapát – „aki ír is közben”. Személyes olvasói szokását is elmondta: hisz benne, hogy a könyveknek lelkük van, ezért mindig találomra nyitja ki őket. A Vigasztaló nála a Tartóoszlop című írásnál nyílt ki – ez lett a könyvbemutató kulcsszava.

A beszélgetést, amelyen Ferencz Éva kérdezte a szerzőt, két diáklány, Péterfi Kata és Demes Anna alkalomhoz illő éneke nyitotta. Utánuk a szerző olvasott fel, majd a vigasztalás nyelvéről, a hit és a közösség tartógerendáiról beszélgettek.

Demeter Sándor Loránd nem titkolta: a könyv temetési igehirdetések mögötti történetekből nőtt ki. „Minden prédikációmat leírom; húsz év alatt több mint kétszázötven temetést végeztem” – mondta. A szertartások előtt és után hallott, családoknál megőrzött emlékekből, félmondatokból és hosszú hallgatásokból állt össze az a prózai nyelv, amelyben a konkrét nevek helyett a felismerhető arc­élek, történetek kapnak teret. „Úgy tekintek minden ember életére, hogy az értékes. Ha Isten valakinek életet adott, az értékes élet. A szertartások rendjén, a családdal való beszélgetésekben, lelkigondozói helyzetekben is az az alapállásom: minden emberi élet értékes. Függetlenül attól, hogyan zárult, mindig azt keresem minden életben: mi az a kicsi gyémánt, az az igazgyöngy – hogy egy gyönyörű jézusi kifejezést használjak –, amely miatt annak az életnek itt kellett felragyognia a földön. Ezt kerestem, és úgy érzem, a magam hozzáállása szerint minden életben meg is találtam – így veszünk búcsút, és így készítem a családot is a búcsúzásra. Ezek lelkészi feladatok.”

Hozzátette: „Voltaképpen mindegyik történet értékes számomra. Mondhatjuk: szinte bárkiről szólhatnak. De mégis behatárolja őket, hogy Székelyföldön játszódnak; van történelmi kontextus: világháború, kulákosítás, ’56, titkosszolgálat, ’89 – minden, ami a kelet-közép-európai sorshoz tartozik.”

A lelkész arról is beszélt, hogy a hagyományok közben változtak. Egy hagyománytisztelő falu példáival mutatta meg, hogyan kopott ki a régi szokás, hogyan szorult vissza a „háztól temetés”, és hogyan vált általánossá a ravatalozó használata.

Demeter Sándor Loránd tabuk nélkül ír. „Azt gondolom: a halálnak nincs olyan arca, amelyről ne lehetne – sőt, ne kellene – beszélni” – hangsúlyozta. A fiatalok felé külön nyelvet keres; mint mondta, a „végtelen életek” videójátékos logikájából kell visszavezetni őket a valóságba. Itt segítenek a kulturális hidak: dalok és versek, amelyek hangot adnak a kimondhatatlannak.

A könyv szerzője három egyszerű, de nem olcsó tanácsot is megfogalmaz: élj és szeress; ne áltasd magad halhatatlansággal; hidd, hogy az elmúlásban is jelen van Isten törődése. Gyertyagyújtó időkben ennyi bőven elég.