Az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó újabb kifizetési kérelmet készül benyújtani november végéig Románia az Európai Bizottsághoz – jelentette be hétfőn Ilie Bolojan.
A kormányfő Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a nap folyamán több minisztérium illetékeseivel is egyeztetett a több mint 2,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásról szóló kifizetési kérelem előkészítéséről. Ahhoz, hogy az ország megkapja ezt az összeget, 60 mérföldkövet kell teljesítenie. Ezeknek a többségét már teljesítették, és a következő két hétben várhatóan a többit is lezárja a kormány, így a tervek szerint a hónap végéig elküldik az EB-nek a kifizetési kérelmet – magyarázta Bolojan. A pénzből infrastruktúra-fejlesztési, kórház- és iskolafelújítási projekteket finanszíroznak – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.