Előremenekülünk – összegzett Berszány Tibor, a Bertis Csoport tulajdonosa és vezetője, amikor az új beruházásokról kérdeztük. A fejlesztések elsősorban a logisztikai kapacitások növelését célozzák, de az alig néhány éve avatott, azóta is nagy népszerűségnek örvendő rendezvényközpont bővítése is esedékessé vált.
Logisztikai központ
Az egyik, mintegy kilencmillió euróból megvalósuló beruházásuk a cégcsoport új logisztikai központjának felépítése a Szépmezői Ipari Parkban. A park területén bérelt mintegy 2,2 hektáros területen olyan kiszolgálóegység telepítését tervezik, ahol a bejövő nyersanyag, a nagy kapacitású hűtőházakkal felszerelt nagybani lerakat, illetve a cégek irodahelyiségei mind helyet kapnak. A földszinten a számlázó-, a kiszolgálórész, a hűtő- és fagyasztóraktárak, illetve egy étterem lesz. Ez utóbbi természetesen elsősorban a cég alkalmazottai számára, de száz-százhúsz férőhelye elegendő lesz, hogy az ipari park területén dolgozók vagy éppen az ide látogatók is használhassák. S mert ismert a cég stratégiája, miszerint kiskereskedelmi egységek láncolata tartozik a csoporthoz, nem maradhat el a bemutatóüzlet sem.
A fagyasztóház ezerötszáz raklapnyi, vagyis ezerötszáz tonnányi tárolóhellyel rendelkezik majd. Az épületegyüttest mind a nyersanyag, mind a termékek szállítására alkalmas behajtók, valamint parkolók veszik körül. Ugyanakkor, mert a saját autópark meglehetősen nagy, egy nyitott és bárki által használható autómosó is helyet kap. Az épületegyüttes elektromosáram-szükségletét a tetőre kerülő 600 kilowattórás napelempark egészíti ki.

A logisztikai központ látványterve
A beruházás a tereprendezésnél tart, az épülettervek elkészültek, a berendezések tervezése folyamatban van, illetve folyik a szükséges (és nem kevés) engedélyek beszerzése – összegzett Berszány Tibor, aki szerint, ha a Jóisten is úgy akarja, jövő év augusztusáig már kiköltöznek az új helyre, a sepsiszentgyörgyi telephelyen felszabaduló felületeken pedig a termelőkapacitások bővítése a cél.
„Ebben a bizonytalan, gazdaságilag korántsem kedvező időszakban, amikor például az üzleteinkben 20–25 százalékkal csökkent a forgalom, mi úgy döntöttünk, hogy előremenekülünk” – mondta a cégvezető, aki szerint a plusz kapacitások létrehozásával új piacok nyílhatnak meg az egész országban, sőt, Magyarországon is, hiszen mindennek, így egy cégcsoportnak is van életciklusa, a maturitás elérése után már csökkenés következik, tehát a felmenőágat igyekeznek minél hosszabbá tenni.

A Panoráma II. látványterve
Panorama II.
A csoport másik jelentős beruházása az Előpatak felé vezető út mentén már működő Panorama rendezvényterem, illetve szálloda bővítése. Ezúttal nem sátorponyvás, hanem két 200–250 férőhelyes rendezvényteremmel és egy háromszintes épülettel rendelkező együttes épül. A mintegy hárommillió eurós beruházás megvalósítása már a tetőszigetelés szakaszába jutott. A két rendezvényterem között a földszinten a konyha, két szinten pedig tizennégy szállodaszoba kap majd helyet, ebből három apartman. Természetesen új parkolóhelyet is kialakítanak, és itt sem hiányozhat a tetőre szerelt napelempark.
– A kereslet nagy, idén is tele voltunk, és jövőre is jó foglalásaink vannak, és az új fejlesztéssel egy középméretű igényt is ki tudunk elégíteni, legyen szó családi vagy céges rendezvényről, konferenciáról – mondta Berszány Tibor, aki szerint a hely szépsége, közelsége, a létesítmény mögött kialakított parkerdő, na meg a magas minőségű szolgáltatások mind vonzóvá teszik.
A beruházások saját forrásból és banki hitelből valósulnak meg, hiszen a csoport méreténél fogva pályázati pénzt nem tud felhasználni – tudtuk meg Berszány Tibortól, az immár közel ezerötszáz alkalmazottat foglalkoztató cégcsoport vezetőjétől.