Az októberi csúcsot többnyire egy meredek lejtő követi a gombabőség évi eloszlását ábrázoló képzeletbeli grafikonon. Ennek ellenére november még tartogathat pár emlékezetes túrát a gombász számára.
Kajsza lisztgomba (Clitopilus prunulus)
Szabálytalan alakú kalapja fehéres vagy szürkés, deres, selymes tapintású, fiatalon begöngyölt szélű, később kiterülő, hullámos. A kalap fehéres húsa nagyon puha, törékeny. Keskeny lemezei mélyen tönkre futnak, a kalapról könnyen lefejthetők. Idővel az érő spórák, a döggombákra (Entolomataceae) jellemzően, rózsaszínesre festik. Tönkje rövid, zömök, bázisa felé elvékonyodó, sokszor oldalt álló.
Szinte minden népi elnevezése szerte Európában (the miller – angol, Mehlräsling – német, le meunier – francia, molinera – spanyol, morărița – román stb.) a legfontosabb ismertető bélyegére: húsának erőteljes, már-már émelyítő lisztszagára utal. Az olasz neve, ami egyúttal a legbeszédesebb, azonban kivételt képez. Ez nem jellegzetes illatát, sem alakját ragadja meg, hanem ökológiai társulására utal, ugyanis a „spia del porcino” jelentése „a vargánya kémje”. Vagyis, ha kajsza lisztgombát találunk, álljunk meg egy szusszanásnyira, és nézzünk körül, mert sokszor medve (értsd medvegomba, hivatalosabb nevén vargánya) ólálkodik a közelben.
Sepsiszentgyörgyön gyakori, termőideje tág, júniustól novemberig húzódik. A szakirodalom szerint megjelenik fenyőerdőben is, Sepsiszentgyörgyön azonban mindig lombos fák (a legtöbb esetben gyertyán) alatt, többnyire füves helyen találtam rá. Gyertyánon kívül megfigyeltem hárs, cseresznyeszilva és nyír közelében. A tömbházak közti kisebb zöldövezetekben érzi inkább jól magát, de olykor a központi parkban is felbukkan. A városon kívül legtöbbször erdőszéleken találok rá.
Ízletes gomba, de csak a tapasztalt gombászoknak ajánlott a gyűjtése, mert több mérgező tölcsérgombával összetéveszthető. Ha tehetjük, külön kosárba gyűjtsük, mert annyira sérülékeny, hogy más fajokkal érintkezve könnyen szétmorzsolódik.
Ahogy már említettem, egyes tájakon a népi hagyomány vargányajelzőnek tartja. E megfigyelésnek bizonyosan van valami alapja, mert a város körül (például a Pacén is) sokszor terem egy helyen a nyári vargányával (Boletus reticulatus). Jelenleg ugyan a Suillelus nemzetség tagja, de sokáig, akárcsak a vargányák, ő is a Boletus nevet viselte. A tömbházak között azonban vargányák nincsenek, viszont elég gyakori a változékony tinóru (Suillellus luridus), vele osztja meg lisztgombánk a városi termőhelyeit az esetek többségében. Tehát, amennyire teheti, városi környezetben is megőrzi affinitását a termetes tinóruk iránt.
Farkas János
