Napjainkban a sikeresség és a gazdagság olyan célkitűzésekké váltak, melyek meglétét vagy hiányát a boldogsággal kötik össze. Ezért már kisgyerekkortól kezdve támogatják a versengést, a teljesítményt tanulmányi, művészeti vagy sporttevékenységekben egyaránt.
A „versenyben maradás” megköveteli az állandó felkészülést, rengeteg pluszmunkával, tanulással, gyakorlással. Így azok, akik az élen járnak, győzelmeket mutathatnak fel, a világ pedig tapsol a sikereknek. Azokat, akik nincsenek az élvonalban, nem kíséri figyelem és érdeklődés, a nagyközönség számára ismeretlenek maradnak. Ezért él a mindenkori biztatás, hogy „érvényesüljön” az ember fia/lánya. Talán ezért mozdul el a mérleg a profit és a győzelem javára, szemben az erényekkel. Mert a külső látványos sikerekkel szemben a belső (lelki) értékek nem számszerűsíthetők, nem termelnek nyereséget.
A mindennapi életben alig esik szó az erényekről (pl. mértékletesség, bölcsesség, igazságosság). Az ókori és középkori filozófia jelentős mértékben taglalta és osztályozta az erényeket mint választható emberi magatartást. Ugyanis az erény nem a bűntelenséget jelenti, hanem azt, amikor az egyén a bűn helyett a jó cselekedetet választja. Az erények magunkban kifejlesztett jó tulajdonságok, melyek segítenek a helyes döntések meghozatalában, hogy mindig a jó cselekedetek mentén haladjunk. Így lehetséges, hogy uralkodni tudjunk az ösztönös és káros szenvedélyek fölött, a megfelelő mérlegelés és döntés során kialakulnak a jó szokásaink, és ezek vezetnek el a boldogsághoz. Mert nem a világ külső (anyagi) dolgai juttathatnak el a végső célhoz – ami a boldog élet –, hanem az erények művelése, melyek a lélek táplálékai és kifejeződésük mindig az egyensúlyban és harmóniában jelenik meg. Az erényes viselkedés és magatartás tanulható, fejleszthető önismerettel és tudatos odafigyeléssel, aminek jutalma nemcsak a belső béke, hanem egy általános jólét és közérzet, ami személyes életünket és kapcsolataink minőségét kedvezően befolyásolja.
Ha az elérni kívánt sikereinket és célkitűzéseinket összhangba tudjuk hozni belső (lelki) értékekkel és erényes magatartással, így egyensúlyba hozva külső és belső világunkat, akkor valóban révbe értünk.
Keresztes Erika
bizalmi tanácsadó
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.