Európai ParlamentVédelmi program és jogállamiság

2025. november 26., szerda, Világfigyelő

Az Európai Parlament tegnapi strasbourgi plenáris ülése elfogadta az Európai Unió védelmi ipari programjáról szóló jogszabálytervezetet (EDIP), ugyanakkor jelentést fogadott el, amely szerint romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon.

  • Az Európai Parlament strasbourgi épülete. Fotó: Facebook / European Parliament
    Az Európai Parlament strasbourgi épülete. Fotó: Facebook / European Parliament

A parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács által már informálisan egyeztetett rendelet létrehozza az első olyan uniós szintű programot, amely a védelmi technológiai és ipari bázis fejlesztését és az európai védelmi képességek növelését célozza. A teljes költségvetés 1,5 milliárd euró, amelyből 300 millió euró a külön létrehozott ukrajnai támogatási eszköz. A rendelet részeként létrejön a védelmi ellátási lánc átalakítását gyorsító alap (FAST), amely legalább 150 millió eurónyi kiegészítő tagállami hozzájárulással támogathatja a lánc modernizációját. A jogszabály az Ukrajnát támogató külön eszközt is létrehozza, amelynek célja az ukrán védelmi ipar modernizálása és harmonizálása az európai védelmi iparral. A jogszabályt 457 szavazattal 148 ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadták el.

 

A jogállamiság helyzete Magyarországon

Az uniós parlament közleménye szerint a 415 szavazattal, 193 ellenében és 28 tartózkodás mellett elfogadták a jogállamiságot bíráló második jelentést. „Magyarország jogállamiságának tartós aláásásáról és az uniós értékek folyamatos megsértéséről szóló időközi jelentésben az Európai Parlament elítélte, hogy Magyarország legfelsőbb bírósága, a Kúria a bevett gyakorlattal ellentétesen az uniós bírósági ítéleteket azok alkalmazása előtt felülvizsgálja” – közölték.

A szöveg elfogadását támogató EP-képviselők elítélték a bírói függetlenséget érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy Magyarország rendszeresen elutasítja az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteinek végrehajtását. Kiemelték továbbá a korrupció és a választási integritás közötti kapcsolatot, beleértve a „klientúrahálózatokat”, valamint a magyarországi korrupcióellenes szerv előtt álló tartós akadályokat, amelyek veszélybe sodorhatják a Magyarországnak járó uniós források teljes összegét.

Az EP kritizálta azt is, hogy a magyar kormány „szisztematikusan meggyen­gítette” az Országos Bírói Tanácsot, elmulasztja az állampolgárai jogainak védelmét, fenyegeti az akadémiai szabadságot, politikai indíttatású üzleti gyakorlatokat folytat, kormánybarát médiumoknak osztja szét az állami reklámokat, valamint hogy de facto alkotmányos tilalmat rendelt el a Pride-felvonulásokra.

A jelentést támogató EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki, hogy Magyarországon a 2026-os választásokra készülve egyre gyakrabban használnak fel mesterséges intelligencia által generált, de ezt nem jelölő politikai tartalmakat. A szöveg szerint ezt úgy teszik, hogy szándékosan hamis tartalmú videókat tesznek közzé a miniszterelnök politikai pártjához és kampányához szorosan kapcsolódó közösségimédia-csatornákon, és ezeket összehangolt módon felerősítik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1418
szavazógép
2025-11-26: Világfigyelő - :

Zelenszkij Washingtonba igyekszik, Moszkva nem kapott értesítést (Orosz–Ukrán háború)

Ukrajna arra törekszik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása, amelynek célja a washingtoni béketerv megvitatása, a lehető legközelebbi novemberi időpontban megtörténjen. Közben Moszkva várja az amerikai féltől Donald Trump amerikai elnök ukrajnai rendezési tervének az Európával és Ukrajnával egyeztetett köztes változatát.
2025-11-26: Belföld - :

Erősíteni kell az ellenálló képességet (Honvédelem a háború árnyékában)

Romániának fel kell készülnie a határai közelében zajló súlyos fegyveres konfliktus elhúzódására, az ezzel járó kockázatok kezelésére, és erősítenie kell a nemzeti ellenálló képességét – állapította meg a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2026-ra szóló kockázatelemzése, amelyet hétfői ülésén vitatott meg a nemzetbiztonsági testület.