KÁRPÓTLÁS MIRON COZMÁNAK. Tízezer eurós kártérítésben részesül Miron Cozma, amiért 178 napig törvénytelenül tartották fogva. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék nem adott helyt a volt bányászvezér követelésének, aki jóval nagyobb összeget szeretett volna kárpótlásul. A bírók ugyanakkor az ügyészség indítványát is elutasították, amelyben minimális kártérítést kértek. Cozma minden egyes, börtönben eltöltött napért 22 000 eurót követelt az őt és családját ért bántalomért. A volt szakszervezeti vezető szerint legtöbbet a 12 éves lánya szenvedett a visszavont amnesztia következtében. (Ziua)
DRÁGUL, OLCSUL. Áprilistól átlagosan hat százalékkal drágulnak a hazai gyártású gyógyszerek, míg az importáltak tíz százalékkal olcsóbbak lesznek. Az árak annak következtében változnak, hogy életbe lép az egészségügyi minisztérium rendelete a gyógyszergyártók árainak kiigazításáról, az importőröket pedig arra kényszerítik, hogy a legolcsóbb készítményeket hozzák be a hazai piacra. A nemzetközi gyártóknak termékeiket tizenkét európai országban gyakorolt legkisebb áron kell Romániában is forgalomba hozniuk. (Manna)
HAJTÁSI ENGEDÉLY PÉNZÉRT. Az Argeş megyei és háromszéki hajtásiengedély-botrány után a hét elején őrizetbe vették a Kolozs megyei hajtásiengedély-kibocsátó osztály négy alkalmazottját is, s csütörtökön reggel lecsaptak a Maros megyei hasonló intézményre is. A Korrupcióellenes Ügyészség és a Országos Korrupcióellenes Főigazgatóság úgy véli, országos jelenségről van szó. (Paprika Rádió)
TÖBBE KERÜL. Megdrágulnak a hajtási és a forgalmi engedélyek, az új tarifák mától lépnek érvénybe. A Hajtási Igazolványok és Forgalmi Engedélyek Országos Igazgatósága által közreadott tájékoztatás szerint a hajtásik kibocsátásáért az eddigi 50 lej helyett 68 lejt, a forgalmi engedélyekért pedig 30 helyett 37 lejt kell fizetni. (Adevărul)
BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉG TIZENHÁROM ÉVES KORTÓL. Egy évvel lejjebb szállítaná a büntethetőség alsó határát a büntető törvénykönyv módosított változata. Eddig csak 14 éves kortól lehetett büntetőjogi felelősségre vonni román állampolgárokat, a módosító törvénytervezet megalkotói 13 évben állapítanák meg a korhatárt, mert az utóbbi években a bűncselekmények elkövetői között ugrásszerűen megnövekedett a 14 éven aluliak száma. (Realitatea)