Adventi gyertyagyújtás Háromszéken
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Gábor Áron téren november 29-én, szombaton 18 órakor gyújtják meg az első adventi gyertyát, igét hirdet nt. Beder Imre lelkipásztor, közreműködik Porkoláb Tamás és a KRK Band. A gyertyát a 2025-ös év Pro Urbe díjasa, Mucsi Mihály agrármérnök gyújtja meg.
SEPSISZENTGYÖRGY. A főtéren elhelyezett óriás adventi koszorún az első gyertyát november 30-án, vasárnap a 19.30-kor kezdődő ünnepségen gyújtják meg. Fellépnek a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium elemi osztályos tanulói (felkészítő: Dénes Előd), majd Antal Árpád polgármester mond ünnepi beszédet és meggyújta az első adventi gyertyát, amelyre Dénes Katinka református lelkipásztor adja áldását. A rendezvényen ablakkoncertjükkel közreműködnek a Kováts András Fúvósegyesület rézfúvósai, illetve a Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyermekkórusa (karvezető: Lőfi Gellért). A városlakókat arra kérik, vigyenek magukkal gyertyát, de a helyszínen is osztanak majd a szervezők. A résztvevőket emellett meleg teával, mézespogácsával is kínálják.
BARÓT. A Diákdombon elhelyezett adventi koszorún az első gyertyát november 30-án, vasárnap 19 órakor gyújtják meg a baróti református egyházközség, illetve Tordai Árpád lelkipásztor közreműködésével.
Színház
A PESTI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ ma 19 órától Kovásznán a művelődési központban Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát adja elő, rendező: Márton András.
M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház előadásai a Háromszék Táncstúdióban: ma 19 órától: Dirty Dancing – koreográfus: Eryk Makohon (az előadás 16 éven felülieknek ajánlott); november 29-én, szombaton 19 órától Lift – rendező-koreográfus: Fehér Ferenc (időtartam: 45 perc, szünet nélkül).
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi társulat december 2-án, kedden 19 órától a színház nagytermében bemutatja legújabb, Kommuna – székely öko-románc című előadását, melyet Radu Afrim írt és rendezett. További előadások: december 4-én, 5-én, 27-én és 28-án. Színpadra épített nézőtér; jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon vásárolhatók. Érdeklődni a 0267 312 104-es vagy a 0728 083 336-os telefonszámon lehet.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi társulat december 2-án, kedden 18 órától és december 3-án, szerdán 10, illetve 12 órától Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című előadását játssza a Vigadó nagyteremében. Rendező: Nagy Norbert. Jegyek az intime.hu oldalon vagy a Vigadó jegypénztárában vásárolhatók. Információk és helyfoglalás a 0730 600 279-es telefonon.
Zene
KAMARAKÓRUS-FESZTIVÁL. Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus a 24. Háromszék Kamarakórus Fesztivál keretében. A Gyöngyvirág utcai református templomban a ma 18 órától kezdődő rendezvényen fellép a kézdivásárhelyi Cantus Kamarkórus, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a Vox Humana, a Laudate, valamint a Pro Musica kamarakórus. Karmesterek: Fórika Balázs, Karácsony Gabriella, Szilágyi Zsolt Herbert, Lőfi Gellért és Sipos Zoltán.
Előadás a drogmegelőzésről
Ne szúrd el a kari-ered! címmel tart előadást ma 17.30 órától Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Hotel konferenciatermében Kalóz János György klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és mentálhigiénés szakember, a drogprevenció elismert szakértője. Előadásában szó lesz arról, miért nyúlnak egyre fiatalabb korban droghoz a kamaszok, hogyan ismerhetők fel a függőség korai jelei, hogyan segíthet a szülő úgy, hogy közben ne taszítsa el gyermekét. A részvétel ingyenes, regisztrálni a 0737 151 102-es telefonszámon lehet 8–15 óráig.
Agrártudományi konferencia
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán december 3-án, szerdán 10–18 óra között Az agrárium a tudomány és a társadalom szolgálatában címmel szervezik meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) 21. agrártudományi konferenciáját. A részletes program elérhető az EME honlapján (eme.ro/esemeny/mtne-2025-xxi-agrartudomanyi-konferencia).
Tortoma Önképzőkör
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében december 2-án, kedden 19 órától Jézus nyomában a Szentföldön címmel Bardócz Csaba református lelkipásztor (Bibarcfalva – Bikafalva) tart vetített képes előadást. Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező.
Hitvilág
ALZHEIMER KÁVÉZÓ. A sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthonban ma 17 órától Kernászt Adél konduktor, mentálhigiénés szakember Figyelem, koncentráció, memória. Tornával a testi, lelki és szellemi egészségünkért címmel tart előadást.
HÁLAADÓ ISTENTISZTELET. A vargyasi református templom felszentelésének 20. évfordulóján, november 29-én, szombaton 13 órától ünnepi hálaadó istentiszteleten emlékeznek az erdővidékiek Makovecz Imre építészre (1935–2011) születésének 90. évfordulója alkalmából. A szószéki szolgálatot nt. Tüzes-Bölöni Ferenc esperes (Olasztelek) végzi, majd Makovecz Imre és a vargyasi templom címmel Müller Csaba építész (Kolozsvár) tart vetített képes bemutatót. Közreműködik a székelyszáldobosi református nőszövetség énekkara és Csíki Ida, valamint id. Sütő Gábor (Vargyas).
ÖNSEGÍTŐ CSOPORT. November 29-én, szombaton 10.30–12 óráig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház melléképületében Kurta Fruzsina pszichológus az Elengedéseink önleltáros csoportba várja az érdeklődőket.
ZENÉS ÁHÍTAT. Sepsiszetgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templomban november 30-án, vasárnap 18 órától zenés áhítatra kerül sor a Pákéi Református Dalkörrel (karvezető: Szántó István). * A sepsiszentgyörgyi református vártemplom új gyülekezeti termében november 30-án, vasárnap 18 órától zenés istentiszteletet tartanak, közreműködik a Messzehangzó együttes.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Wicked 2. (román feliratos), 16.15-től Zootropolis 2. (románul beszélő), 18.15-től Szemfényvesztők 3. (magyarul beszélő), 18.30-tól Tati Full Time (román komédia), 20.30-tól Sisu – A bosszú útja (magyarul beszélő), 20.30-tól Szerethető (román feliratos). Szombaton 11 órától Zootropolis 2. (magyarul beszélő) és 11.15-től románul beszélő, 16 órától Wicked 2. (magyarul beszélő), 16.15-től Dzsungel mesék 2 (románul beszélő), 18 órától Elrontott életek (magyarul beszélő), 18.30-tól Bölöni – Az erdélyi legenda, 20.15-től Szemfényvesztők 3. (román feliratos), 20.45-től A menekülő ember (magyarul beszélő). Vasárnap 11 órától Zootropolis 2. (magyarul beszélő) és 11.15-től románul beszélő, 16 ótától Jujutsu Kaisen: Execution (magyar feliratos), 16 órától Tafiti (románul beszélő), 17.45-től A sárga nyakkendő (román életrajzi filmdráma), 18 órától Sirat (román feliratos), 20.15-től Egykutya (magyar filmdráma), 20.30-tól Sisu – A bosszú útja (román feliratos). Honlap: artacinema.ro
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 22–6 óráig a Mikó Imre utcai 23-as Farmacom gyógyszertár (0267 317 318) az éjszakai szolgálatos. Szombaton és vasárnap a bevásárlóközpontokban levő gyógyszertárakat is fel lehet keresni. 30-án, vasárnap 8–12 és 16–20 óráig az 1918. december 1. úti Adonis (0267 324 903), december 1-jén, hétfőn az 1918. december 1. úti Salvia II. (0267 313 112) tart nyitva. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Dr. Max (0752 168 734) patika, hétfőtől a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) a szolgálatos. Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16, vasárnap 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914), Baróton szombaton 9–13 óráig a Szabadság utcai Mária gyógyszertár (0729 935 431) tart nyitva.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön ma 14–19 és szombaton 9–14 óráig a Sport utca 9/5D alatti Dental Centrum fogászaton telefonos egyeztetés alapján (0743 455 556), szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Munkálatok miatt ma Ojtozban szünetel az áramszolgáltatás 9 és 17 óra között.
KISÁLLAT-KIÁLLÍTÁS. Mától vasárnapig Sepsiszentgyörgyön az egykori dohánygyárban tartják az országos kisállat-kiállítást, amely ma 9–19, szombaton 8–18, vasárnap 8–13 óráig látogatható. Belépő felnőtteknek 20 lej, 5–18 év közöttieknek 5 lej, 5 év alattiaknak ingyenes. Tombolajegyet 5 lejért lehet vásárolni.
ADVENTI BAZÁR. A kézdivásárhelyi Waldorf-közösség szombaton 10 és 18 óra között adventi bazárt szervez a Vigadó belső udvarán és a Maasluis Nyugdíjasklub termeiben. Kézművesvásárral, büfével és helyi finomságokkal, foglalkozásokkal, ringatóval és papírszínház-előadással várják az érdeklődőket.
KIRÁNDULÁS. A Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozat keretében december 6-án autóbuszos kirándulást szerveznek a Szászföldre, úti cél: Berethalom, Sellenberk, Nagydisznód és Nagyszeben. Túravezető: Dimén Levente. Indulás 7 órakor Barótról, a polgármesteri hivatal elől (csatlakozási lehetőség Olaszteleken, Vargyason, Homoródújfaluban). Jelentkezés december 3-án, szerdán estig a kirándulás szervezőinél: Demeter Zoltán (0746 089 140) vagy Dimén Levente (0743 077 473).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.