Az első kérdés a szerző „csíkiságáról” szólt, hisz a kérdező szerint ennek tartalmilag is van jelentősége Borsodi L. László eddigi életműve szempontjából. Minden oda köti, és szereti is Csíkszeredát, róla szóló versei mégis meglehetősen kritikus hangvételűek, hisz sok minden bántja, ami szülővárosában történik – vallotta a szerző, hangsúlyozva a csíksomlyói ferencesekhez való kötődését, akiknek gyermekkora óta meghatározó szerepük volt az életében.

Ezután arról mesélt, hol, mikor dőlt el nála, hogy irodalommal kíván foglalkozni. Mint mondta, gyermekkorában nem nagyon szeretett olvasni, inkább a haverokkal lógott, de egyrészt a családi minta, másrészt ferences tapasztalatai is erre ösztönözték, ugyanis szeretett ministrálni, és ahhoz készülni kellett. Tanárairól is mesélt, akik inspirálták vagy terelték az irodalom felé. Tanári diplomát szerzett, de egyetemi évei alatt nemigen foglalkozott irodalommal, első kis kötete a ferenceseknél jelent meg, és csak később próbálkozott a Serény Múmiánál, a Székelyföldnél és más irodalmi lapoknál.

A költői pályája mellett erős az irodalomértelmező pályája is, hisz ebből doktorált, önálló monografikus kötete jelent meg Baka Istvánról, és több „ijesztően vaskos” kritikakötete is napvilágot látott, tehát ő tényleg ismeri és átlátja az erdélyi irodalmi mezőnyt – mondta ezután Tamás Dénes, majd megkérdezte, hogyan fér meg benne ez a két alkotói hozzáállás. A kritikaírás a tanításhoz kapcsolódik, hisz naponta irodalmi szövegeket értelmeznek a diákjaival, de közvetetten hatással lehet a költészetére is – jelentette ki, majd elmondta, hogy sokkal racionálisabb és távolságtartóbb, amikor kritikát ír, olyankor nem tud verset írni, és fordítva. Magabiztosabbnak érzi az értékítéletét a lírai vagy a líra határán mozgó prózai alkotások esetében, és számára például Pilinszky János, Baka István, Kovács András Ferenc, Fekete Vince, Lövétei Lázár László számít etalonnak a költészetben – vallotta. Az „erdélyi” jelzőnek ma már nemigen van közös tartalma, az erdélyi irodalom atomizálódott, nincsenek benne igazi kohéziós erők, műhelyek, és tovább személytelenednek el a kapcsolatok – hangzott el a továbbiakban. 

A Szétszórt némaságig megjelent három prózavers-kötetében elvont, gondolati, képi megközelítésben boncolgatta a világ dolgait, élet-halál, hit nagy kérdéseit, kihagyva ezekből a közvetlen személyességet. Azután váltott, és megpróbálta a tapasztalatai felől megközelíteni az alkotást. Édesapját faggatva a családtagjairól, felmenőiről, és levéltárban is kutakodva ezekről az emberekről született meg a tényanyagot és fikciót elegyítő Szétszórt némaság, melyben olyan erdélyi ferencesek is megjelennek, akik gyermekként meghatározták. És mivel ebből a kötetből kimaradt az édesapja, csak róla írta az Estére megöregszel című következő kötetét. 

Nagyon erőteljesen építkezik, ami inkább a prózaírókra jellemző – mondta Tamás Dénes, de a szerző bevallása szerint még nem tart ott, hogy elkezdjen prózát írni. 

Borsodi utolsó kötetei, a zsoltárok könyve által is inspiráltan, a hit kérdését járják körül, mely szerinte nem nyugvópont, végső megállapodás, inkább folyamat, dinamizmus, amiért mindennap meg kell küzdenie az embernek. A Te fordítsd el (2024) és a Nélkülem is rendezi (2025) című kötetek egy tömbből szakadtak ki, de a hit különböző oldalait mutatják meg. Mint mondta, vannak bizonyítékai Isten létezésére, de ezek nem megnyugtatóak számára, ezért születtek ezek a versek. Miért látja ilyen sötétnek az emberi állapotot a vallásos költészet? – kérdezte ezután Tamás Dénes, mire a szerző azt válaszolta, hogy a betegnek van szüksége orvosra, ha a fényben élne, nem kellene írnia. Isten rejtőzködik, ami megzavarja a biztonságérzetét, és ha tényleg sikerülne megtalálnia Őt, a versírás, mint keresés, értelmét veszítené. 

A könyvbemutatón Borsodi L. László több saját versét is felolvasta, végül pedig elárulta, hogy következő kötetében többféle felnőtt- és gyerekhangon tolmácsolja majd közelmúltja-jelene élettapasztalatait, és nagyon erős lesz abban a szerelmi líra.