Farkas Réka
Nagy csinnadrattával csatlakozott az RMDSZ is a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjához, figyelemfelkeltő rendezvényekkel, anyanyelvű segélyhívó biztosításával, tájékoztató kampánnyal igyekezett ráirányítani a figyelmet egy igen jelentős és napjaink Romániájában még mindig nagymértékben burjánzó gondra.
Ebben az évben már 53 asszonyt gyilkolt meg férjük, szeretőjük, élettársuk, tavaly a rendőrség 59 500 iratcsomót állított össze családon belüli erőszak miatt. És bár ez a szám évről évre nő, egyre többen mernek előállni, amiről tudomást szerzünk, vélhetően csak a jéghegy csúcsa, a bántalmazott áldozatok többsége még mindig inkább hallgatásba menekül.
Van helye hát a tájékoztató kampánynak, a segítségnyújtásnak, és fontos, hogy az RMDSZ is aktív szerepet vállalt ebben, elérte, hogy legyen magyarul is hívható segélykérő, vezető politikusok szólaltak fel az áldozatok mellett, ítélték el agresszív férfitársaikat, hívták fel a figyelmet, hogy a nők elleni erőszak közösségi ügy, nem az áldozat magánügye. Tabukat kell ledönteni – fogalmazta meg Antal Árpád is, az RMDSZ stratégiai igazgatója egy ez alkalomra szóló üzenetben.
Csakhogy miközben itthon éppen e tabudöntögetést tervezték, november közepén az Európai Parlamentben a két RMDSZ-es képviselő leszavazta azt az állásfoglalást, amely a nemi egyenlőséget több szinten is érvényesítő intézkedések bevezetéséről szólt. Az EP azt akarja elérni, hogy az Európai Bizottság javaslatot terjesztene a tagállami kormányok testülete elé, hogy a nemi alapú erőszakot vegyék fel az uniós alapszerződésekben a különösen súlyos bűncselekmények közé, amelyek ellen közösen kell fellépni. De nemcsak a femicídiumot kriminalizálnák, hanem a tagállamoknak biztosítaniuk kellene a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférést, és a beleegyezés hiányának belefoglalását a nemi erőszak meghatározásába. Az EP 310 szavazattal, 222 ellenében és 68 tartózkodás mellett elfogadta az állásfoglalást, ám a javaslat ellen szavaztak az RMDSZ küldöttei, Winkler Gyula és Vincze Loránt, egyetértésben nemcsak a Fidesz, de az AUR és a POT képviselőivel is. Vincze utólagos magyarázata igen halovány, egyetért ugyan a nemek esélyegyenlőségével, viszont szerinte a dokumentum nemcsak ezt, de a „káros genderpolitikát” is támogatja, és kifogásolja azt is, hogy az abortuszhoz való jogot alkotmányos szintre emeljék, úgy véli, mindezek kötelezővé tétele sértené a szubszidiaritás elvét.
Az a Vincze Loránt, aki a kisebbségi jogok élharcosaként, a Minority Safepack zászlóvivőjeként szerzett hírnevet, és aki éppen azt akarta elérni, hogy a nemzeti kisebbségek védelme ne legyen tagállami „belügy”, hanem közösségi szabályozás, mindenhol érvényes normák váljanak kötelezővé, egy másik kisebbség, ezúttal a nők ügyében éppen ez ellen érvel. Felszólal a magyarverés ellen, anyanyelvhasználatunk védelmében, de úgy ítéli meg, hogy jobb, ha a nőverés kriminalizálásáról vagy éppen az abortuszhoz való jogról a tagállamok maguk döntenek. Panaszkodunk, hogy az EU számára fontosabb az LMBTQ-közösségek vagy akár a medvék védelme is, mint a nemzeti kisebbségeké, de mikor nekünk kellene kiállnunk például a nők jogaiért, felülkerekednek a politikai játékok, a nemzeti szuverenitás, a szubszidiaritás mondvacsinált elve. Nem vesszük észre, hogy az erdélyi magyarság jogérvényesítését is segíthetné, kiskapukat, akár ajtókat is nyithatna eme másik, egyébként jó ügy támogatása. Panaszkodunk a kettős mérce miatt, de magunk is azt alkalmazzuk, tabudöntögetés helyett tabukat állítunk.
Fotó: Facebook / RMDSZ
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.