Orbán Viktor: A magyar és a szerb nép egymással él

2025. november 28., péntek, Világfigyelő

A magyar és a szerb nép nem egymás mellett, hanem egymással él, és a szerb–magyar együttműködés nélkül nincs stabilitás a balkáni térségben – hangsúlyozta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tegnap Szabadkán, miután átvette a Pásztor István-díjat. Ki mint vet, úgy arat – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, miután ő is átvette a Pásztor István-díjat, majd a mondást úgy magyarázta, hogy ma a szerbek és a magyarok Pásztor István munkájának gyümölcsét aratják le.

  • Virágot visznek Pásztor István sírjára. Elől Orbán Viktor, Aleksandar Vučić és Pásztor Bálint. Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály
    Virágot visznek Pásztor István sírjára. Elől Orbán Viktor, Aleksandar Vučić és Pásztor Bálint. Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

A Pásztor István-díjjal a róla elnevezett alapítvány és a vajdasági magyar közösség azt a munkát és azokat az erőfeszítéseket ismeri el, amelyek mára Európa-szerte követendővé tették a magyar–szerb példát, azt a történelmi megbékélést, amely az elmúlt években kialakult és elmélyült – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, a díj névadójának, a VMSZ korábbi elnökének fia. „A mai díjátadás nemcsak személyes elismerés, hanem üzenet is. Az üzenet arra vonatkozik, hogy meg lehet változtatni nemzetek sorsát, meg lehet változtatni a történelmet, legalábbis a jövőre vonatkozó részét a történelemnek akkor, ha van bátorság, van kitartás és van vezetői felelősség” – húzta alá.

Azt mondta, formális értelemben 2013-ban indult el a történelmi megbékélés visszafordíthatatlan folyamata, amikor Áder János akkori magyar és Tomislav Nikolić akkori szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatainak emléke előtt Csúrogon. Ez a megbékélés viszont nem történhetett volna meg Orbán Viktor miniszterelnök, Pásztor István, a VMSZ néhai elnöke és Aleksandar Vučić szerb elnök nélkül. Utóbbi korábban az ország miniszterelnöke volt. Aleksandar Vučić kormánya 2014-ben, 70 év után eltörölte „a magyar nemzet tagjainak kollektív bűnösség elve alapján történő megbélyegzését, azt az elvet, amely Vučić elnök úr bátorságának köszönhetően eltűnt Szerbia jogrendjéből, pedig mi nem is vagyunk az Európai Unió tagországa, és még mindig vannak bizony olyan európai uniós tagországok, tagállamok, amelyeknek a jogrendjében megtalálható a történelmi, illetve a kollektív bűnösségnek a történelmi bélyege” – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

A Pásztor István Alapítvány indoklása szerint Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért kapja a díjat, míg Aleksandar Vučić a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért részesül az elismerésben.

 

Bizalmi viszony

Szerbek és magyarok a történelmünk során nem voltunk olyan jóban, olyan jó kapcsolatban, mint ma vagyunk. Ez olyan tény, amit mára senki sem vitathat el. Sok munka van ebben – mondotta Orbán Viktor. A Balkán békéje, stabilitása és gazdasági jövője akkor lesz biztos, ha Szerbia és Magyarország között bizalmi viszony és stratégiai partnerség van, illetve marad – mondotta Orbán Viktor. Ami a hétköznapi életben barátság, ami a népeink között jó kapcsolat, azt a nemzetközi politikában szövetségnek hívják. „Együttműködésünk jelentősége túlmutat a két nép kapcsolatán, és az egész balkáni világot, az egész térséget hivatott stabilizálni. Ne szerénykedjünk, szerb–magyar együttműködés nélkül nincs stabilitás az egész balkáni térségben” – szögezte le.

„Nem akarjuk feladni önmagunkat, nem akarunk eltűnni a térképről, nem akarunk eljelentéktelenedni. Külön-külön azonban nem vagyunk elég erősek. Külön-külön csak fák vagyunk, együtt viszont erdő, és az erdő az, amely kibírja a vihart is. Ez a közép-európai együttműködés filozófiája” – hangsúlyozta.

Kiemelte, a szerbek és a magyarok joggal hisznek abban, hogy Pásztor István munkája örök érvényű lesz. Jó okunk van arra, hogy így gondoljuk, ugyanis vannak emberek, akiknek a munkássága történelmi korszakokat ível át és köt össze, akik nem pusztán élnek a történelemben, hanem alakítják is azt – tette hozzá. Mint mondta, senki nem tett annyit a magyar–szerb kapcsolatokért, mint a VMSZ néhai elnöke.

 

Hidakat kell építeni

Végtelenül hálás vagyok Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azért, amit tesz a szerb–magyar barátságért, és mindig ott van mellettünk, amikor segítségre szorulunk – mondta a szerb köztársasági elnök. Aleksandar Vučić rámutatott, hogy Orbán Viktor kiállt Szerbia mellett az európai csatlakozásuk ügyében, illetve más politikai vagy közgazdasági témákban egyaránt. A szerb nép mindig számíthat a magyar népre, de Magyarország szintén számíthat Szerbiára – fogalmazott. Mint mondta, kezdetben sok bírálat érte, amiért bizonyos lépéseket tett a magyar–szerb megbékélésért, és bizonyára a magyar miniszterelnök is kapott kritikákat, de a bizalom kiépítésével őszinte kapcsolatokat sikerült kiépíteni. Hozzátette: nem fogja megengedni, hogy a kisebbségi politikát csak szavazatszerzésre használják. Hidakat, bizalmat és szolidaritást kell építeni a népek között – mondta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1418
szavazógép
2025-11-28: Kármentő - Kuti János:

Fő a megbízhatóság!

Örömmel értesülhettünk Ilie Bolojan kormányfőtől, hogy az Európai Bizottságtól (EB) nagyon fontos jelzést kaptunk arról, hogy a kormány az utolsó hónapokban hozott intézkedései igenis, helyesek voltak. A gazdaságért felelős európai biztos, Valdis Dombrovskis azt közölte, hogy a nyári pénzügyi lépések következtében Romániában a helyzet javult, és az EB nem fogja javasolni az európai alapok felfüggesztését.
2025-11-28: Világfigyelő - :

Kijev konkrét eredményeket vár (Ukrán–amerikai tárgyalások)

Hamarosan újabb megbeszélést tartanak Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői – jelentette be Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter tegnap, kiemelve, hogy Kijev konkrét eredményeket és előrelépést vár.