A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

2025. december 3., szerda, Világfigyelő

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe – hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918–19-es szerepvállalásáról szólt.

  • Gottfried Barna, Babucs Zoltán és Toót-Holló Tamás. Fotó: Facebook / Magyarságkutató Intézet
    Gottfried Barna, Babucs Zoltán és Toót-Holló Tamás. Fotó: Facebook / Magyarságkutató Intézet

M. Lezsák Gabriella azt mondta, a Magyarságkutató Intézetnek nagyon fontos, hogy a trianoni traumát úgy tudja átfordítani a fiatalok és a mai emberek számára, hogy az identitáserősítővé váljon, és e célból olyan kutatásokat végeznek, amelyekkel megpróbálják feltárni, hogy milyen tényezők vezettek a trianoni veszteséghez.

Emlékeztetett: december 1. gyásznap a magyar nemzet történetében, ezen a napon csatolták el ugyanis Erdélyt Magyarországtól. „Ami az egyik oldalon beteljesülés és öröm, az a másikon, a magyar oldalon veszteség és gyász, széthullás” – fogalmazott.

Mint kiemelte, a Székely Hadosztálynak köszönhetően Erdély nem ellenállás nélkül került román kézre: amikor frontok omlottak össze, nem volt egy központi, erős államhatalom, a székelyek akkor is képesek voltak önmagukat megszervezni és késleltetni a román előrenyomulást.

Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa arról beszélt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia nem belülről omlott össze, hanem az antant bomlasztó politikájának, tevékenységének köszönhetően. A Károlyi-kormány történelmi bűnt követett el, nem lehet megbocsátani, hogy 1918 novemberében a hazatért katonák kezéből kicsavarták a fegyvert – jelentette ki. Mint elmondta, 1,2 millió magyar katonának a töredéke is meg tudta volna verni a megszálló alakulatokat, akiket Károlyi Mihály az ország területére puskalövés nélkül engedett be.

A Székely Hadosztály kapcsán arra is kitért, hogy a forradalmiság, a bolsevik eszmék nem tudták a székelyeket megfertőzni: „Székelyföldön nem voltak olyan metropoliszok, mint amilyen például 1918-ban Budapest, így nem sok esélyük volt a bolsevik hittérítőknek”.

Gottfried Barna, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakreferense Károlyi Mihályt tehetségtelen, alkalmatlan politikusnak nevezte, a Székely Hadosztályt ért szabotázsra példaként pedig megemlítette, hogy az általuk igényelt tüzérségi lövegekről leszerelték az irányzékot, a székelyek pedig Budapesten háromezer cigarettáért vásároltak gránátokat, tüzérségi lövedéket.

A románokat felkészítették Erdély megszerzésére, a magyarokat viszont nem készítették fel annak megóvására – jegyezte meg Gottfried Barna.

A Magyarságkutató Intézet Székely Hadosztályról szóló pódiumbeszélgetésén Toót-Holló Tamás, az esemény moderátora hangsúlyozta a hadosztályparancsnok, Kratochvil Károly ezredes kiemelkedő szerepét, de hozzátette, hogy körülötte volt egy csodás csapat is. Mint elmondta, a Székely Hadosztály két malomkő között őrlődött, egyrészt a románok felől helyeződött rájuk nyomás, belső ellenségként pedig a kommunisták félve tekintettek rájuk, és tettek is ellenük: szabotálták azt, hogy megfelelő katonai felszerelésre tegyenek szert.. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 940
szavazógép
2025-12-03: Belföld - :

Befolyásvásárlás egymillió euróért

Bíróság elé állították tegnap Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuţ Moşteanu volt védelmi minisztert, hogy elősegítse egy szerződés megkötését a Romtehnica állami vállalat és egy magáncég között.
2025-12-03: Világfigyelő - :

Razziáztak az Európai Unió külügyi szolgálatánál (Korrupció Brüsszelben)

Uniós forrásokkal való visszaélés gyanúja miatt, a belgiumi Bruggében található Európa Kollégiumot érintő korrupció vádjával indított vizsgálat részeként a belga rendőrség razziát hajtott végre Brüsszelben az Európai Unió külügyi szolgálatánál (EKSZ), három embert előállítottak – közölte tegnap az Európai Ügyészség (EPPO). Sajtóértesülések szerint őrizetbe vették Federica Mogherinit, az EU korábbi külpolitikai vezetőjét is.