Lázár János SepsiszentgyörgyönA magyar kormány támogatja az új művészeti központ építését

2025. december 4., csütörtök, Közélet

Magyarország kormánya támogatja a Sepsiszentgyörgyre tervezett új művészeti és kulturális központot, ennek megvalósításáról a város főterén tartott sajtótájékoztatón beszélt tegnap Lázár János, a budapesti kormány építési és közlekedési minisztere, valamint Antal Árpád a megyeszékhely polgármestere. A szaktárca és a városháza közös tervéről, illetve beruházásáról van szó, amelynek előkészítését a magyar állam 4 milliárd forinttal támogatja, ebből 2,8 milliárdot már rendelkezésre is bocsátottak. A korszerű, több kulturális intézményt magában foglaló épületegyüttes 25 000 négyzetméteres lesz, a lebontott Bodok Szálló helyére építik majd fel, egyelőre a tervezési folyamat zajlik. 

  • Antal Árpád és Lázár János. Albert Levente felvételei
    Antal Árpád és Lázár János. Albert Levente felvételei

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere „városunk és közösségünk barátjaként” köszöntötte Lázár Jánost, aki „ha valamit megígér, azt maradéktalanul teljesíti is”. Fontos bejelentést ígért, hiszen „ugyanitt, ezen a helyszínen beszéltünk arról, hogy a magyar kormány támogatni fogja Erdély, Sepsiszentgyörgy egyik nagy álmának megvalósítását, ami az új kulturális és ifjúsági központ megépítéséről szól”. Mint fogalmazott, a budapesti építési és közlekedési minisztérium támogatásával, szakmai segítségével „lebonyolítottunk egy tervpályázatot, ha minden jól megy, év végéig meg is kötjük a szerződést azzal a tervezővel, aki megtervezi azt a központot, amely meghatározza majd a város arculatát, életét”. Mivel a sepsiszentgyörgyiek nagyon sok olyan feladatot vállaltak, tette hozzá, amely túlmutat a városon, Székelyföldön és Háromszéken, vagyis erdélyi feladatokat, nagyon fontosnak tartja, hogy ez megtörténjen, s ennek támogatásáért köszönetét fejezte ki Lázár János miniszternek, illetve az Orbán Viktor által vezetett magyar kormánynak. 

Lázár János „megkülönböztetett” tisztelettel köszöntötte Sepsiszentgyörgy minden polgárát Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából, és mindazokat az erdélyieket, székelyföldieket, akik kapcsolódnak e városhoz. Felidézte, a magyar kormány az elmúlt tizenöt esztendőben számos lépést tett annak érdekében, hogy Erdély-szerte hozzájáruljon a magyarság szülőföldön maradásához, „száz- és ezerszámra támogattuk az oktatási intézményeket, a hitéleti tevékenységet, a munkahelyet teremtő és a bérnövekedéshez hozzájáruló munkaadókat, és természetesen a települési önkormányzatok, magyar falvak, városok törekvéseit és építési szándékait is annak érdekében, hogy a szülőföldön maradás feltételeit biztosítani tudjuk honfitársaink számára”. Ennek a keretét az adta meg, hogy 2010 után 1,2 millió magyar – közülük nagyon sokan Erdélyből – vehette fel a magyar állampolgárságot, így szimbolikus, társadalmi értelemben megvalósulhatott a nemzetegyesítés. Azonban célkitűzésük most már ennél több, folytatta Lázár, nem csak a szülőföldön maradás, hanem a szülőföldön boldogulás feltételeit is szeretnék megteremteni, „ezért döntött úgy a kormány, hogy a Kárpát-medence magyar területein magyar és román, magyar és szerb vállalkozások számára is komoly támogatást biztosít, vagy infrastrukturális beruházásokhoz járul hozzá, növelve az itt élők életminőségét, életszínvonalát, a keresetek vásárlóértékét”. 

 

 

„E program folytatásaként – magyarázta Lázár János – az a célkitűzésünk, hogy a 2026 és 2030 közötti időszakban létrehozunk a Kárpát-medencében egy új szellemi, kulturális központot, és a választásunk, célkitűzésünk egybeesett Sepsiszentgyörgy városának törekvéseivel, amikor egy régi épület lebontásával, egy városrehabilitációs program keretében egy új kulturális, művészeti központot akarnak létrehozni.” Ez azonban „nem egy városi kultúrház”, hanem egy olyan, „teljes Kárpát-medencei kulturális küldetést teljesítő épület lehet, amely a funkcióival hozzájárul ahhoz, hogy a szülőföldön maradás után a szülőföldön való boldogulás is lehetővé váljon”. Mint fogalmazott, annak érdekében, hogy a fiataloknak érdemes legyen itt maradniuk, az is szükséges, hogy biztosítottak legyenek a szabadidő eltöltésének és a kulturált szórakozás feltételei, illetve olyan kulturális élet valósuljon meg ebben a közösségben, amely szintén biztosítja a megmaradás feltételeit. Ugyanakkor felidézte Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményét is, aki szerint „e város történetében, a magyarság megmaradásában a kultúrának alapvető szerepe volt”, nem véletlen, hogy a város közössége hatalmas kulturális intézményrendszert üzemeltet. 

„A magyar kormány terve az – mondotta Lázár János –, hogy egy tervezői ötletpályázat befejezése után a Sapientia Egyetemen, illetve az alapítványon keresztül a város számára támogatást biztosítunk ennek a 25 000 négyzetméteres kulturális központnak a megvalósításához.” Az új központ előkészítése 4 milliárd forint (mintegy 10,5 millió euró – szerk. megj.) magyar állami támogatásban részesül, ebből az összegből az elmúlt 48 órában 2,8 milliárd forintot már az alapítvány és a város rendelkezésére bocsátottak, „nem csak ígértem, előttem már a pénz is megérkezett”. Biztosítják tehát a város számára az erőforrásokat ahhoz, folytatta, hogy előkészíthesse az új kulturális, művészeti központ építését. Ez egy kiviteli terv megvalósítását jelenti, majd a kiviteli tervezés lezárása után „2027-ben döntést fogunk arról hozni – reméljük, a választók bizalma is hozzásegít ehhez bennünket –, hogy ez a kulturális központ meg is valósulhasson”. Ez egy multifunkcionális központ lesz, ami azt jelenti, hogy a jelenleg különböző helyszíneken működő intézmények egy helyre költözhetnek, „de lehetőséget biztosítunk arra is, hogy egy magas színvonalú koncertterem, színházterem, képtár és más feltételrendszer is adott legyen”. 

 

 

Az új intézményrendszer küldetése, hogy szolgálja az egész Kárpát-medencei magyarság kulturális ügyét, emellett meggyőződése, hogy „nagyon sok román polgártársunk számára is lehetőséget biztosít a magaskultúra elérésére és a szórakozásra is, ami nagyon fontos”. A magyaroknak a kulturális identitás megőrzése jelenti a megmaradást, magyarázta, és egy fiatal számára kiváltképp lényeges, hogy mind neki, mind gyermekeinek hétköznapi szinten lehessenek olyan kulturális élményei, amelyek biztosítják egy minőségi élet feltételeit, „mert ma a világ megértéséhez nagyon könnyen el lehet jutni a kultúra ápolásával és a kulturális szolgáltatások igénybevételével”.

Építési és közlekedési miniszterként Lázár János azt is rögzítette, hogy az általa vezetett tárca együttműködési megállapodást kötött Sepsiszentgyörgy városával, így annak értelmében közösen készítik elő a beruházást, és közösen is valósítják majd meg, ezért köszönetét tolmácsolta mind a polgármesternek, mind az érintett intézmények munkatársainak. De köszönetet mondott a város polgárainak is azért, hogy befogadják ezt a Sepsiszentgyörgyön „túlterjeszkedő, nagyvonalú és nagy volumenű beruházást”, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy Erdély és a Kárpát-medence magyarsága itt találkozhasson, és érzékelhessék, boldogulni is lehet és érdemes ezen a földön.

Lázár János tegnap Antal Árpád vendégeként tartózkodott Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es, térségbeli politikai vezetőkkel is találkozott. A sajtótájékoztatót megelőzően a polgármester kíséretében megtekintette a művészeti központ helyszínét, majd a beruházás ismertetése után lakossági fórumon találkozott az érdeklődőkkel. A dohánygyárban délután öt órától kezdődött a Lázárinfó elnevezésű esemény, amelyen – mint a budapesti tárcavezető meghívójában bejelentette – magyar–magyar vonatkozású kérdések megválaszolása mellett Antal Árpáddal arra is vállalkoztak, hogy megfejtsék a világ problémáit is, de „amit mi ketten nem tudunk megoldani, az lényegében megoldhatatlan”. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2025-12-04: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Választás Bukarestben – a szélsőségesek harmadik dobása

Egy évvel a nagy ijedséget keltő, érvénytelenített elnökválasztás után a bukarestieket újra urnához szólítják: a Nicușor Dan államfővé választásával májusban megüresedett főpolgármesteri tisztség betöltésére. Ez sem tűnik sokkal könnyebb feladatnak a tavalyinál, maga a kormány sem sietett a törvényszabta három hónapon belül kiírni a versenyt, amire oka volt.
2025-12-04: Sport - Miska Brigitta:

Cristiano Bergodi csapata érkezik Sepsiszentgyörgyre (Labdarúgás, Román Kupa)

A Sepsi OSK a következő négy napban két találkozót játszik: ma 16.15-től a Cristiano Bergodi irányította Kolozsvári Universitatea ellen lép pályára a Sepsi Duna Arénában a Román Kupa csoportkörének 2. fordulójában, majd vasárnap 11 órától a CS Tunari vendégeként igyekszik begyűjteni a három pontot a másodosztályú bajnokságban. Az olasz szakember több mint másfél évig irányította a sepsiszentgyörgyi csapatot, amely ezen időszakban kétszer hódította el a kupát és egyszer Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett. A kupamérkőzést a Digi Sport és a Prima Sport élőben közvetíti.