A Háromszéki Ágyúsok pénteken és szombaton is fordulatos mérkőzést játszottak a Sapientia U23 ellen a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. Kertész Zoltán csapata előbb a román bajnokság alapszakaszában 6–4-re diadalmaskodott, így meglepetésre a harmadik helyről vághat neki a rájátszásnak, majd a narancs-kék mezesek a Román Kupa csoportkörében tét nélküli találkozón, 3–2-re múlták felül a Hargita megyei együttest.
Pénteken gyors gólváltással kezdődött az első harmad, a háromszéki csapat hatvannyolc másodperc elteltével vezetést szerzett, ekkor Antal László passzát Róth Zoltán értékesítette (1–0). A vendégek nem sokkal később válaszoltak, a 3. percben Noah Julin megkerülte a kaput, majd a hálóba húzta a korongot (1–1). A folytatásban a házigazdák több helyzetet kialakítottak, azonban ezek kimaradtak, aztán a fegyelmezetten védekező ellenfelük váratlanul előnybe került, a 12. percben Noah Julin másodszor is betalált (1–2).
A második játékrészt a Sapientia U23 indította jobban, a 23. percben Gidró Gergő kísérlete a ketrecben kötött ki, a 33. percben pedig Péter Andor büntetőből növelte a különbséget (1–4). Ezután a narancs-kék mezesek kevesebb mint másfél perc alatt egyenlítettek, riválisuk védelmi megingását kihasználva Szőcs Zalán szépített, ezt követően Lukas Žukauskas lövésébe Biró Ottó ért bele, majd Antal László előkészítéséből Gecse Olivér volt eredményes (4–4). Jens Brändström vezetőedző időkérése sem szakította meg a Háromszéki Ágyúsok lendületét, akik a 37. percben átvették a vezetést, Antal László újabb átadásából Róth Zoltán csúsztatott a hálóba (5–4).

A zárószakasz kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán a házigazdák az 50. percben gólra váltották a létszámfölényüket: Gecse Olivér a rövid felsőbe továbbított, az előkészítő szerepében ezúttal is Antal László jeleskedett (6–4). A Hargita megyei alakulat a hajrában levitte a kapusát, viszont a háromszéki gárda állta a zöld-fehér mezesek rohamait, ennek köszönhetően az eredmény nem változott, így tizenegy győzelemmel és öt vereséggel a harmadik helyen zárták az alapszakaszt.
Szombaton a házigazdák álmoskásan kezdtek, még másfél perc sem telt el, amikor emberhátrányba kerültek. A Sapientia U23 ezt nem használta ki, azonban a második létszámfölényét a javára fordította, ekkor Noah Julin talált a ketrecbe (0–1). Az egyetemista csapat a 15. percben másodszor is megzörgette a hálót, Noah Julin újabb lövését hárította László Arnold, ellenben a kipattanót Gidró Gergő a kapuba lőtte (0–2). A hazai együttes tizenkét másodperccel a harmad vége előtt szépített, fórban Lukas Žukauskas távolról kilőtte a hosszú alsó sarkot (1–2).
A szünet után kiegyenlített küzdelem zajlott a jégen, mindkét alakulat több helyzetet kialakított, viszont a hálóőrök elemükben voltak, számos bravúros védést bemutattak. A második felvonás hajrájában Szergej Pajor büntetése miatt a rivális három percen keresztül emberelőnyben támadhatott, de a Háromszéki Ágyúsok védelme és kapusuk is állta a sarat. A játékrész legvégén egyenlítettek, a 40. percben Antal László átadásából Horváth Pál továbbított a ketrecbe (2–2).

A zárószakaszból csak 45 másodperc telt el, amikor a háromszéki gárda átvette a vezetést, Antal László előkészítését követően Róth Zoltán kapásból a rövid felsőbe bombázott (3–2). Az ellenfél próbálta hosszabbításra menteni a találkozót, ráadásul másfél perccel a vége előtt Jens Brändström időt kért, ám az eredmény már nem változott, így a narancs-kék mezesek a két bukaresti együttes, a Red Hawks és a Steaua mögött a harmadik pozícióban végeztek a Román Kupa csoportkörében.
Eredmények: * román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 6–4 (gólszerzők: Róth Zoltán 2., 37., Szőcs Zalán 33., Biró Ottó 34., Gecse Olivér 35., 50., illetve Noah Julin 3., 12., Gidró Gergő 23., Péter Andor 33.) * Román Kupa, csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 3–2 (gólszerzők: Lukas Žukauskas 20., Horváth Pál 40., Róth Zoltán 41., illetve Noah Julin 8., Gidró Gergő 15.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.