A kaput eltaláló lövést sem jegyző FK Csíkszereda szombaton saját közönsége előtt 2–0-ra kikapott a pragmatikus játékkal előrukkoló FC Argeș együttesétől a SuperLiga 19. fordulójában, így Ilyés Róbert legénysége továbbra is tizennegyedik a rangsorban. A székelyföldi alakulat idei utolsó bajnoki mérkőzését pénteken 20.30-tól játssza, a Kolozsvári CFR vendégeként lép pályára a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban.
Sérülések és eltiltások miatt Hegedűs János, Pászka Loránd, Soufiane Jebari és Jozef Dolný játékát is kénytelen volt nélkülözni az FK Csíkszereda, amely az első pillanattól kezdve ellentámadásokra rendezkedett be és átengedte a kezdeményezést ellenfelének. Az Argeș megyei gárda az első fél órában csak egyszer veszélyeztetett, ekkor Vadim Rață fejese elszállt a kapu felett, aztán a 37. percben már gólt eredményezett a mezőnyfölény, ugyanis Adel Bettaieb kapásból a bal alsóba továbbított (0–1). A szünetet követően a házigazdák próbáltak nyomást gyakorolni riválisukra, azonban a középpályán számos labdát elvesztettek, emiatt nem sikerült helyzeteket kialakítaniuk, miközben a másik oldalon Ricardo Matos löketét hárította Eduard Pap. Bogdan Andone csapata a 75. percben növelte előnyét, Matos megiramodott a bal szélen, átfűzte magát a piros-fekete mezesek védelmén és a hosszú sarokba gurított (0–2). A hajrában az FC Argeș tizenegyeshez jutott, Anderson Ceará a felesleges cselezgetés után a büntetőterületben szabálytalankodott Caio Ferreira ellen, azonban a sértett erőtlen lövését védte a székelyföldi együttes hálóőre.
Eredmény, SuperLiga, alapszakasz, 19. forduló: FK Csíkszereda–FC Argeș 0–2 (gólszerzők: Adel Bettaieb 37., Ricardo Matos 75.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.