A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Ciprian Ciucu hatodik kerületi polgármester nyerte a bukaresti időközi főpolgármester-választást – erősítette meg tegnap a szavazatszámlálás végeredménye.
Ciucu a leadott több mint félmillió voks 36,2 százalékával (211 ezer szavazattal) végzett az élen, míg a második helyen az ellenzéki „szuverenista” pártok támogatását élvező Anca Alexandrescu televíziós műsorvezető végzett 21,9 százalékkal. A legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Daniel Băluţă negyedik kerületi polgármester – aki a közvélemény-kutatások szinte mindegyikében folyamatosan az élen állt –, végül a harmadikként futott be 20,5 százalékos eredménnyel. Negyedik helyen végzett 13,9 százalékos eredménnyel a felmérésekben gyakran a győzelemre esélyesek között, az élbolyban szereplő Cătălin Drulă, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője és korábbi elnöke, akinek kampányindító rendezvényén Nicuşor Dan államfő, az USR egykori alapító elnöke is részt vett. Ana Ciceală, a magát progresszív baloldali pártként meghatározó Egészség-Oktatás-Természet-Fenntarthatóság (SENS) nevű párt jelöltje a voksok 5,85 százalékával ötödik lett a rangsorban.
Csalódottak a szociáldemokraták
A szociáldemokraták újabb fontos választást veszítettek el – a bukaresti főpolgármester-választást –, a 2024. júniusi helyhatósági választások után, amelyek során Gabriela Firea maradt alul Nicușor Dannal szemben; a 2024. novemberi elnökválasztást, ahol Marcel Ciolacu a párt történetének leggyengébb eredményét érte el; majd a 2025 májusában megtartott elnökválasztást, ahol a PSD–PNL közös jelöltje, Crin Antonescu sem tudott győzni. Emellett főpolgármester-jelöltjük, Daniel Băluță eredménye is gyengébb lett, mint Gabriela Fireáé 2024-ben: Băluță 20,51%-ot ért el, míg Firea tavaly 22,33%-ot kapott, vont mérleget a Digi24 hírtelevízió az időközi választásokról. A PSD vezetéséből származó források szerint a pártvezetők jelenleg azt is vizsgálják, hogy kilépjenek-e a kormánykoalícióból, mivel „az emberek megmutatták, hogy az ellenzék üzenetére szavaznak”.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata házelnök, a PSD elnöke az időközi választások eredményére reagálva azt mondta, nem elégedett a bukaresti eredménnyel, de nem a PSD az egyedüli párt, amelynek önvizsgálatot kell tartania, hiszen a „fővárost eddig az USR vezette”. Leszögezte: a kormánykoalíciónak folytatnia kell a munkát, pártja nem fogja megszavazni az ellenzék bizalmatlansági indítványát. Grindeanu kiemelte: Bukaresten kívül 13 másik önkormányzat élére kellett vasárnap vezetőt választani, és ezek túlnyomó többségében a PSD jelöltje nyert. Köztük van a bukaresti kormány és a PSD éléről májusban lemondott Marcel Ciolacu, akit Buzău megye tanácsának elnökévé választottak vasárnap 52 százalékos eredménnyel.
Gratulációk
Tegnap Nicușor Dan államfő gratulált a helyhatósági választások győzteseinek, és sok sikert kívánt nekik a munkához. „A demokrácia alapszabálya: a polgároknak mindig igazuk van, és a véleményüket a szavazatukkal fejezik ki” – fogalmazott egy Facebook-bejegyzésben. Ciprian Ciucunak külön gratulált a főpolgármesteri tisztséghez hangsúlyozva, hogy Bukarest „bonyolult” város, „történelmi elmaradásai” vannak, és összetett a kapcsolata a többi állami hatósággal. „A bukarestiek megválasztottak egy polgármestert, akinek most meg kell adni a város irányításához szükséges eszközöket” – jelentette ki.
Ilie Bolojan kormányfő is gratulált tegnap Ciprian Ciucunak a bukaresti főpolgármesteri tisztség elnyeréséhez. Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök közölte, hogy a vasárnapi választások győztesével és a kerületi polgármesterekkel együttműködve fogja megoldani a fővárosnak azokat a problémáit, amelyek a kormány hatásköréhez is tartoznak. „Gratulálok Ciprian Ciucunak! Meg vagyok győződve arról, hogy a hatodik kerületi polgármesteri hivatalban bizonyított hozzáértésével, az évek során tanúsított feddhetetlenségével és Bukarest iránti elkötelezettségével meg fogja változtatni a főváros arculatát” – írta Bolojan.
Összesen 108 törvénysértésről érkezett panasz a hatóságokhoz a vasárnapi időközi helyhatósági választásokkal kapcsolatban, de különösebb incidensek nem történtek – számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján a belügyminisztérium szóvivője. Monica Dajbog közlése szerint a leggyakoribb bejelentések olyan személyekre vonatkoztak, akiknek nem volt érvényes ideiglenes lakcímük vagy legkevesebb hat hónapja bejelentett lakóhelyük az adott településen, mégis szavaztak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.