Kuti János
Sokan háborognak-hőbörögnek, hogy Románia külpolitikája nem elég aktív, diplomáciája nem hallatja eléggé hangját a világban. De ez nem lehet igaz, mert egy bő héttel ezelőtt összeült nálunk a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), mely kidolgozta új védelmi stratégiánkat, és (biztosan ezt látva) mit ad a Fennvaló? – az Egyesült Államok is a múlt pénteken szintén kidolgozott egy ehhez hasonló, 33 oldalas új, nemzetbiztonságinak nevezett stratégiát.
Érdekes, hogy abban nem is Amerikát búsulják, hanem azt, hogy Európa gazdaságilag hanyatlik és civilizációs pusztulás fenyegeti. Az amerikai kormány szerint Európa húsz éven belül (vagy hamarabb) felismerhetetlenné válik, ha a mostani trendek folytatódnak. Kritizálják, hogy az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek intézkedései „aláássák a politikai szabadságot, a nemzeti szuverenitást” és elnyomják az ellenzéket. Ezért Amerika támogatja az európai hazafias pártokat. Azon gondolkodom, hogy vajon a nálunk lévő három hazafias párt mindegyikét (AUR, SOS, POT) támogatni fogják-e?
Valahogy Trumphoz kellene simulniuk kormánypártjainknak is, hogy azokat is támogassa, de ez nehéz, mert az amerikai elnökválasztáson nem neki szurkoltak és így rossz lóra tettek. Most aztán adnák a zabot a nyertes lónak.
Az amerikai kormány úgy értékeli, hogy migrációs válság van Európában, mely annak következtében teljesen átalakulhat. Az amerikaiak tudják, mert Amerika felfedezése után rengeteg bevándorló érkezett oda, és azok az őslakos lakosságot majdnem teljesen kiirtották, ráadásul olyanokat is bevittek, akik egyáltalán nem akartak volna menni, mégpedig rabszolgákat Afrikából, és így megváltozott az akkori Amerika demográfiai arculata. (Most már nem akarnak azon tovább változtatni.)
A dokumentum Trump szerint „egy útiterv ahhoz, hogy Amerika továbbra is az emberiség történelmének legnagyszerűbb és legsikeresebb nemzete, valamint a szabadság otthona maradjon”. Vége azoknak az időknek, mikor Atlaszként az egész világrendre felügyelt, de már „Amerika az első”, és a dokumentum szerint létfontosságú érdeke az ukrajnai háború lezárása, hogy „ismét megteremtsék a stratégiai stabilitást Oroszországgal”.
Ha Trump békét teremt, amit megígért (és eltelt a 24 óra és egy bő év is), akkor Európa nem kell több fegyvert vegyen Ukrajnának Amerikától, és így szép haszontól esik el. Szerencsé(jük)re Trump már korábban megmondta, hogy a NATO-tagországok védelmi kiadásaikat nemzeti össztermékük (GDP) öt százalékára kell emeljék, s abból aztán fegyvereket vehetnek Amerikától, így teljes gőzzel folytatódhat ott a fegyvergyártás.
Stratégiai célként tűzték ki a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet is. Reméljük, nem járnak úgy, mint a szesztilalommal, ami következtében mesés vagyonok keletkeztek, miközben mindenki piált, csak épp zárt ajtók mögött.
A NATO-val kapcsolatban: az új stratégia szerint Európának meg kell állnia a saját lábán (csak nehogy tapasztalat híján lábon lője magát) és fel kell vállalnia védelmének felelősségét „bármilyen ellenséges erő” ellen. Most ezzel az új stratégiával az Egyesült Államok az Európai Unió vezetőinek nem éppen jár kedvében, hanem inkább ellenségesen viselkedik, így félő, nem Amerika lesz-e az ellenséges erő?
Szerencsére ellenfélnek ott van Amerikának Kína, akire inkább kell figyelnie. Bár félő az is, hogy a nemzetvédelmi stratégia elismeri: az amerikai adminisztráció „ellentétben áll az európai hivatalosságokkal, és Európában olyan instabil kisebbségi kormányzatok léteznek, amelyeknek irreális várakozásaik vannak az ukrajnai háborúval kapcsolatban”.
És lám, lehetett valami Kasszandra-jóslat (olyan jóslat, amit senki nem hisz, de beteljesedik) abban, amit állítólag Macron francia elnök mondott (akit Franciaországban a franc sem akar már elnöknek) telefonon, és hallgatta Fridrich Merz német kancellár, Mark Rutte NATO-főtitkár, Alexenader Stubb finn és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök: hogy az Egyesült Államok elárulhatja Ukrajnát és nagy veszély fenyegeti Zelenszkijt. Az elnöki hivatal szerint az elnök (Macron) nem használta ezeket a szavakat.
Még jó, hogy Európát nem akarja egészen elárulni, hanem csak amerikai biztonságot árul pénzért neki, és hasznot akar húzni belőle, mert Trump üzletember, és az üzlet, az üzlet.
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban a Kennedy Center idei díjainak átadásakor. Fotó: Facebook / The White House
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.