Önkéntes munkában jeleskedő, iskolai, ifjúsági és egyházi közösségek berkeiben évek óta kitartóan tevékenykedő fiatalokat díjaztak tegnap délelőtt a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban, ahol Sánta Imre szotyori református lelkész adta át (idén már második alkalommal) a Csodaszarvas Alap ösztöndíjait.
Az amerikai magyarok magánadományából létrehozott Csodaszarvas Alap első ösztöndíjait éppen öt évvel ezelőtt vehették át a Református Kollégium diákjai, azóta évente két alkalommal – tanév végén, illetve karácsony előtt – adják át az elismeréseket – idézte fel az újabb bensőséges találkozón Sánta Imre. Örömmel nyugtázta, ez idő alatt sikerült hagyományt teremteni, évről évre megtalálni és megjutalmazni azokat a fiatalokat, akik az iskola melletti tevékenységükben, a különféle téren kifejtett önkéntes munkájukkal tűnnek ki. Kiemelte, nem véletlen, hogy ösztöndíjat osztanak, a kezdeményezés célja egyrészt, hogy megerősítse a diákokat abban, hogy hasznos, fontos munkát végeznek, amelyet a társadalom, az iskola, valamint a pedagógusok is figyelemmel követnek, másrészt arra biztatni, buzdítani őket, hogy ne hagyjanak fel sokrétű tevékenységeikkel.
Ezúttal két kilencedik osztályos, illetve egy végzős diáklány vehette át a Csodaszarvas-ösztöndíjat, a borítékok mindegyikébe 600 lej készpénz mellett egy 600 lej értékű könyvutalvány is került. Utóbbi kapcsán Sánta Imre jelezte, a kezdeményezés helyi partnere, a LibriM Könyvudvar 400 lejes támogatást ajánlott fel.
A díjazottak ismertetőjében elhangzott, a tizenkettedikes illyefalvi Gácz Dorottya a helyi IKE berkeiben és az ILLISZ ifjúsági szervezetnél önkénteskedik, a különféle közösségi programok lebonyolítását, szervezését segíti, de önkénteskedett a Székelyföldi Tehetségnapon is. Társaihoz hasonlóan szintén fontos számára a környezet, így rendszeresen bekapcsolódott a temető- és falutakarításba. A kilencedikes Koncz Dorka kisgyermekkora óta önkénteskedik cserkészként, úgy érzi, ez a munka tanította arra, hogy jobban megfigyelje a körülötte élőket, a világot. Mint bemutatkozójában fogalmazott: „többet ér bármilyen tanulmányi diplománál egy ilyen mozgalom biztos tagja lenni, tudni, hogy számítanak rám”. A szintén kilencedikes Borboly Boglárka Zsófia aktív résztvevője a Csomakőrösi Református Egyház közösségi életének, tagja a Fiatalok Kovásznáért Szervezetnek, ötéves kora óta rendszeres résztvevője a Kőrösi Csoma Sándor-emléknapnak. Számtalan feladatot vállalt az évek során, és úgy érzi, nemcsak másokon segített, hanem önmagát is alakította az önkénteskedéssel, amely kitartásra, felelősségtudatra, együttérzésre tanította.
Az iskola a tanulás mellett értékeli mindazokat a dolgokat, amelyek emberi minőségünkben rejlenek, az önkéntesség pedig nagyon fontos része ennek – nyomatékosította a díjazás zárásaként Antal Annamária igazgató. Hangsúlyozta, nagyon büszkék a díjazott tanulóikra, akiket arra biztatott, folytassák ezt a nemes munkát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.