A Székelyföld irodalmi diákpályázataMit üzen a természet a digitális világban?

2025. december 16., kedd, Közélet

A három díjazott közül ketten sepsiszentgyörgyiek a Székelyföld folyóirat hetedik alkalommal meghirdetett, idén a Hegyek, fák, füvek témával lezajlott irodalmi diákpályázatán, akik tegnap a Plugor Sándor Művészeti Líceumban vették át a díjat. 

  • Zsidó Ferenc főszerkesztő a díjazottakkal – (balról jobbra) Téglás Kriszta Beáta, Adorjáni Magor Szilveszter és Pálfy Eszter Anna. Fotó: Albert Levente
    Zsidó Ferenc főszerkesztő a díjazottakkal – (balról jobbra) Téglás Kriszta Beáta, Adorjáni Magor Szilveszter és Pálfy Eszter Anna. Fotó: Albert Levente

Egyre inkább eltávolodunk a természettől és a természetestől, ezért is voltak kíváncsiak arra, a mai digitális világban mit mond a fiataloknak a természet – indokolta a pályázat témaválasztását a Székelyföld főszerkesztője. A beérkezett pályaművekből kitűnt a diákok egyéni stílusa, egyénisége, bátorsága az íráshoz, valamennyien jó munkákkal jelentkeztek, a három díjazotton kívül legalább húszan érdemeltek volna dicséretet – vázolta Zsidó Ferenc. Azokat díjazták, akik az adott témát át tudták szűrni saját magukon, de el is tudtak távolodni, egy másik szintre emelni, metaforizálni – mondotta. Ez volt a szempont a korábbi hat pályázaton is, és mindannyiszor sikerült felfedezniük olyan tehetségeket, akik közül egyesek néhány év múlva fiatal alkotóként, szerkesztőként megjelentek az irodalom, a könyv világában, jelen pályázat díjazottjainak is ezt kívánta a Székelyföld főszerkesztője.

Pálfy Eszter Anna (Kolozsvári Waldorf Líceum, kilencedik osztály) több országon átívelő, hóborította hegyeket, patakokat, erdőket bejáró közösségi élményeit tárta a hallgatóság elé az első díjas, Mesél az erdő című írásában (a díjátadón mindhárman felolvasták írásaikat), Téglás Kriszta Beátának (Plugor Sándor Művészeti Líceum, tizenegyedik osztály) a természet értékeire ráhangolódó, személyes élményen alapuló pályamunkáját másodikként díjazták, Adorjáni Magor (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, tizenegyedik osztály) A szabadság erdeje című írását harmadik díjjal jutalmazta a pályáztató. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-12-16: Közélet - Farkas Réka:

Kisgyörgy Zoltán: Mesélő falvaink – Erdővidék (Megjelent)

Rendhagyó sétára, vidékjárásra hívjuk önöket Erdővidék falvaiba. Idegenvezetőnk a térség talán legjobb ismerője, Kisgyörgy Zoltán, aki évtizedek óta járja, kutatja e településeket, majd minden dombról, forrásról van egy története, templomokat, harangokat, kúriákat, kastélyokat mutat be, szólásokat, mondákat, regéket gyűjt egy csokorba, jeles személyiségek, kiemelkedő alkotók életútját ismerteti. 
2025-12-16: Közélet - Nagy D. István:

Nem volt több eset, feloldották a korlátozásokat (Afrikai sertéspestis Bitán)

Nem bukkant fel újabb fertőzés azon a több mint húsz háromszéki településen, ahol járványhelyzeti korlátozásokat kellett bevezetni múlt hónap elején, miután egy bitai háztáji gazdaságban beigazolódott az afrikai sertéspestis jelenléte – tájékoztatott Örsi Csaba. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője szerint letelt a harminc nap, amíg a korlátozásokat elrendelték, a körzeti állatorvosok elvégezték a sertésállomány klinikai vizsgálatát, újabb megbetegedésekre utaló tüneteket szerencsére nem találtak, így tegnaptól, december 15-étől felszámoltnak nyilvánították a fertőzési gócot, és feloldották a szigorításokat.