Alulírott, ki elsősorban a népi gombászat kutatója, s csak alapfokon gombász, más igazi szakikon kívül neki is köszönheti egyik székelyföldi etnomikológiai különlegesség végleges azonosítását. 1996-ban írta volt nekem Provence fővárosába levelét, melyben megerősítette, hogy a képről megvizsgált gomba alapján is elkönyvelhetjük, hogy a Melanoleuca subalpina (fehér vagy hegyi csupaszpereszke) a mifelénk, a székelységben harmatgombának (például Sepsikőröspatakon), illetve magyaróaljnak (például Gyergyóban, Nagyponkon) nevezett kalapos talajlakó. Számomra fontos adalék volt írása a brassói meg sepsiszentgyörgyi piacon árusított gombákról, hiszen népi neveket is közölt, s jelezte, mely gombák fogyasztása fordult elő a környéken. 

Társadalmi elhivatottsága és természetszeretete talán családi örökség volt, ugyanis édesapja, dr. László Ferenc a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium természetrajz–földrajz szakos tanára, majd a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-őre volt. Nyolcan voltak testvérek, már a családban sokféle munkába és kikapcsolódási módba kóstolhatott bele. Kisdiák korában cimbalmozott, énekelt kórusban. IV. gimnazista korában már növénygyűjteményt állított össze, ezt később is kiegészítette, herbáriumát ma a Sepsiszentgyörgyön működő Székely Nemzeti Múzeum őrzi. 

Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön és Kolozsváron végezte, majd beiratkozott a kolozsvári Kereskedelmi Akadémiára. Ennek elvégzése után banktisztviselőként dolgozott Kolozsvárt, majd Brassóban. A magánbankok 1948-as megszüntetése után könyvvitelt tanított több más iskolában. Tanítványait gyakran vitte kirándulásokra azzal a céllal, hogy megismertesse velük a növény- és állatvilágot. 

Példa arra, hogy nem csupán fiatalon lehet valamibe beletanulni, s azt magas szinten végezni: 1955-ben tért át a nagygombák tanulmányozására és gyűjtésére. Ebben eleinte dr. Kovács Sándor sepsiszentgyörgyi muzeológussal működött együtt. A nemrég még tanítvány (például oly kitűnő mikológusé, mint Babos Lórántné, aki a budapesti Természettudományi Múzeum Növénytárának mikológusa volt) maga is számos gombászt tanított, például Albert Lászlót, aki a Magyar Mikológiai Társaság elnöke lett. Első, gombákról szóló közleményét is Babos Margittal, valamint Gheorghe Silaghi mikológussal, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárával közösen írta, ritka fajokat közöltek Brassó, Tusnádfürdő, Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő környékéről. A Sepsiszentgyörgyön megkezdett, majd Brassóban folytatott mikológiai vizsgálatok eredményeivel érkezett Kolozsvárra, ahol szoros kapcsolatba került dr. Pázmány Dénes egyetemi tanárral, aki őt egyik írásában a gombászok nesztorának nevezte, s akivel közösen írtak tanulmányokat a gombákról; kapcsolatot tartott fenn magyarországi mikológusokkal is. Szenvedélyes mikológus lévén számos ismeretterjesztő előadást tartott, melyeknek alkalmával a hallgatók által bemutatott gombák meghatározását is mindig készségesen elvégezte. 

Közösségi és közösséget szerető ember volt, egyházi feladatokat is vállalt. A nagygombák világának kutatását az ő meg a Pázmány Dénes munkássága élénkítette fel elsősorban. A székelyföldi gombakutatás múlt századbeli megalapozójának tekinthető. Ifjú Sántha Tibor alapján közlök több adatot a továbbiakban. 

Fő munkatársával, Pázmány Dénes mikológussal, botanikussal, a kolozsvári Agrártudományi Egyetem tanárával közösen nyolc közleményben ritka és új fajokat mutattak be Erdélyből. A magyar tudományos élet két kiváló mikológusának gyűjteménye adományukként került a Székely Nemzeti Múzeumba. A László-gyűjtemény 1150 faj preparátumát tartalmazza.

Folyamatosan kapcsolatban állt az anyaországi mikológusokkal. Albert Lászlóval és Sarkadi Zoltánnal (Budapest) közös gyűjtőútjaik eredményeit ismertették A nagygombák kutatása és újabb adataik Hargita és Kovászna megyékben című dolgozatban (László és mtsai 1988), ennek első részében szerepel a Misky Mihály által Székelykeresztúron gyűjtött hetvenegy faj is. Kimagasló mikológusi tevékenységéért, eredményeiért László Kálmánt 1983-ban a Magyar Mikológiai Társaság Clusius-díjjal tüntette ki.

Élete végén vele, majd Nanó nénivel (kedves feleségével) innen, Szentgyörgyről főleg Kócs Irén muzeológus rovarkutató (aki írt is róla és gyűjteményéről a múzeum évkönyvében) és jómagam tartottuk a kapcsolatot. Nem véletlen, hogy az ő nevét adtuk egyesületünknek 1999-ben: sepsiszentgyörgyi születésű nagyjaink egyike ő.

Zsigmond Győző