BarótSzerződéseket hosszabbítottak meg

2026. január 14., szerda, Közélet

Több, már évek óta érvényben levő szerződés meghosszabbításáról döntött múlt évi utolsó ülésén Barót képviselő-testülete. Ide tartozik a diákdombi és a miklósvári iskolaépület, valamint a kutyamenhely területének bérlése, és a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal is tovább tart az együttműködés.

  • A bérelt diákdombi épület. Fotó: Demeter Zoltán
    A bérelt diákdombi épület. Fotó: Demeter Zoltán

A baróti katolikus egyházzal a diákdombi épület bérlésére kötött szerződés tavaly év végéig volt érvényben. A megállapodás értelmében havonta 11 500 lejt fizettek, ám a pénzromlást figyelembe véve az új megállapodásban már 12 428 lej szerepel. Az egyezség szövegébe belefoglalták azt is, hogy ha a Baróti Szabó Dávid Középiskola új épülete időközben elkészül, s az így felszabaduló épületbe a Gaál Mózes Általános Iskola osztályai átköltözhetnek, a szerződés a következő hónaptól kezdődően felmondható.

A miklósvári katolikusok tulajdonában lévő, az óvodának és elemi iskolának helyet adó épületre a bérleti szerződést 2022-ben kötötték meg, s annak anyagi előírása azóta sem változott. Három év pénzromlását figyelembe véve, az új szerződésben 3320 lejről 4000 lejre növelik a havi bérleti díjat, a szerződés pedig három évig érvényes, mert – mint Benedek-Huszár János fogalmazott az ülésen – „Miklósváron szükség van az óvoda és az elemi iskola működtetésére”.

A Transloc Rt. és az önkormányzat 2021-ben kötött megállapodást, mely szerint a városháza havi 1470 lejt fizetett egy 30 négyzetméteres épület és 747 négyzetméteres terület bérlésére, hogy ott kutyamenhely működhessen. Az elkövetkezőkben 2138 lejt fizet a városháza a közszállítási vállalatnak. „Fontos, hogy fenntartsuk a kutyamenhelyünket, hiszen a kóbor kutyák kérdése mindennapi valóság, és azt kezelnünk kell” – mondotta a városvezető a tanácstagoknak, akik elfogadták érvelését és egyhangúan megszavazták az előterjesztést. 

Tavaly havi tízezer lejjel járult hozzá az önkormányzat a Diakónia Keresztyén Alapítvány otthoni beteggondozási szolgálatának fenntartási költségeihez, az újra megkötött szerződés értelmében idén kétszáz lejjel többet utalnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 925
szavazógép
2026-01-14: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Biztonságos környezetben ­fogadják a hajléktalanokat (Sepsiszentgyörgy)

Az idei tél leghidegebb reggelén, tegnap huszonhét rászoruló ébredt a sepsiszentgyörgyi éjjeli menedékhelyen. A létesítményt működtető Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének munkatársai és önkéntesei a hét minden napján gondoskodnak ellátásukról. 
2026-01-14: Sport - :

Hosszabbításban nyertek a Háromszéki Ágyúsok (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok tegnap fordulatos mérkőzésen, kétgólos hátrányból fordítva, hosszabbításban 4–3-ra diadalmaskodtak a vendég Csíkszeredai Sportklub felett a bajnokság felsőházában. A narancs-kék mezesek legközelebb szombaton 19.30-tól a Bukaresti Red Hawks otthonában lépnek jégre.