A román állam a papolci közbirtokosság ellenSzeptember 9-re tűzték ki a következő tárgyalást

2026. január 29., csütörtök, Közélet

Féléves halasztás után a hatodik alapfokú tárgyalást tartották tegnap délelőtt a Kézdivásárhelyi Bíróságon abban a perben, melyet a román állam kezdeményezett a pénzügyminisztériumon keresztül a papolci Imreh Albert Közbirtokosság, illetve a megyei és a zágoni földosztó bizottság ellen.

  • A kézdivásárhelyi bíróság épülete. A szerző felvétele
    A kézdivásárhelyi bíróság épülete. A szerző felvétele

A tárgyalóteremben jelen volt a felperes részéről a megyei pénzügyi igazgatóság egyik jogtanácsosa, az alperes részéről pedig Ötvös Zoltán és Székely János védőügyvéd, Földes Ernő, a közbirtokosság elnöke, Kelemen Ilona és Gyergyai Anna, a papolci közbirtokosság titkára, illetve cenzora. Székely János ügyvéd tizennégy beavatkozó közbirtokossági tagot képviselt a perben: Alecu Izsák Ildikót, Bajkó Attila Imrét, Benedek Márta Juditot, Bibó Szurkos Ferencet, Gyulai Annát, Gresz Gabriella Dorinát, Kővári Izabellát, László Csabát, Mátyás Erzsébetet, Mikola Lászlót, Szigyártó Lászlót, Török Ernőt, Tóth Árpádot és Bajkó Csabát. A tárgyalóteremben jelen volt Gyombolai Péter Vince, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is. A bíróság tudomásul vette, hogy Szekeres István bírósági topográfus nem készítette el a per alatt álló terület szakértői tanulmányát, és ezúttal hivatalosan is jóváhagyták egy társszakértő bevonását a tanulmány elkészítésére. Ugyanakkor a bíróság újabb másolatokat kért a papolci közbirtokossággal kapcsolatosan a megyei kormányhivataltól. Veronica Bularca bírónő a következő tárgyalást szeptember 9-én 11 órára tűzte ki.

A tárgyalást követően Földes Ernő közbirtokossági elnök elmondta, hogy nehéz helyzetben vannak, idén még tudnak osztalékot adni a tagságnak, de jövőre ez már bizonytalan. A megnövelt adót azokra a területekre is fizetniük kell, ahol szünetel az erdő- és legelőgazdálkodás. Szerencséjükre nem a teljes közbirtokossági terület képezi a per tárgyát, ezért csekély bevételük még van, amiből törleszteni tudják az adójukat, de ha az ozsdolai pereskedést vesszük figyelembe, akkor évekig elhúzódhat a papolciak pere is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-01-29: Közélet - Nagy D. István:

Kompromisszum Illyefalván és Kökösben (Brassó–Bákó Autópálya)

Elfogadható megoldás körvonalazódik az A13-as számú, Brassót Bákóval összekötő autópálya sokat vitatott háromszéki, Kökös és Illyefalva községet érintő szakaszát illetően – hangzott el kedd este Illyefalván az ügyben összehívott tanácskozáson. A megjelentek elfogadták az Országos Közúti Infrastruktúra Beruházási Társaság (CNIR) által a kökösi önkormányzat észrevételei alapján javasolt legutóbbi nyomvonalat, mely Illyefalva esetében másfél-két hektárnyi területet érintene. Kökösnél a helyzet bonyolultabb, ám amint megtudtuk, a felvázolt nyomvonal még mindig a legjobb a korábbiakhoz hasonlítva.
2026-01-29: Belföld - :

Megemlékezni, tiltakozni hív az SZNT (A székely szabadság napja)

Idén is megszervezi marosvásárhelyi megemlékezését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Izsák Balázs, a civil szervezet elnöke tegnapi mozgósító felhívásában rámutatott: a székely szabadság napja nem pusztán történelmi emléknap, a jelenlegi politikai helyzetben arról is szól, lesz-e beleszólása Székelyföldnek saját ügyeibe.