A Kiss-lexikon című, e rovatban nemrég megjelent írás késztette emberünket a velem való találkozás keresésére: egy képeslapot kívánt átadni, mely – szerinte – bizonyíték arra, hogy a Sugás vendéglőben igenis ott volt az egyik falon Kiss Béla és Kisgyörgy Tamás közös munkája, A föld ajándéka című nagy méretű fali dísz. Nem mintha bárki is tagadta volna eme remekmű létezését, csakhogy a szakirodalom nem említi, s a Köztérkép nevű internetes oldalon sem szerepel, sorolta egy szuszra emberünk, azzal átnyújtotta az anzikszot, s mire felocsúdtam, már el is tűnt a sarok mögött. Így, utólag visszapörgetve e pár másodperces találkozót, azt sem tudom felidézni, bemutatkozott-e köszönés után, igazából arcára sem emlékszem, hiszen első pillanattól a kezében tartott képeslapra figyeltem. Ami nem is igazán képeslap, inkább amolyan kezdetleges reklám, úgy ötven évvel ezelőttről. Aki azt a kort átélte, emlékszik még az ilyenszerű alkotásokra, csupán egy ügyes fényképész szükségeltetett elkészítéséhez, aki néhány felvételt összemontírozott, a sötétkamrában kis boszorkánysággal írást mesterkedett köréjük-közéjük, az egészből egy fényképnegatívot hozott össze, aztán képeslap méretben sokszorosította. Esetünkben a Sugás vendéglő reklámját: az étteremről három, a nyárikertről és a vendéglátó egység homlokzatáról egy-egy felvétel alkotja a vizuális részt, a Látogassa a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőt és nyárikertet felirat a „reklámszöveget”. És mert az alkotó büszke volt művére, hát a bal alsó sarokba odaillesztette a saját reklámját is. Készülhetett eme műalkotás valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben, hiszen – bár a város lakossága akkor is nagy többséggel magyar anyanyelvű volt – a Sugást népszerűsítő lapocska felirata román nyelvű. Ennyit lehet első ránézésre megállapítani a kisnyomtatványról, az csak megfordítva derül ki később, miért nem levelezőlap: hátoldalán semmi sem utal ilyenszerű rendeltetésre, a fehér felületen viszont több tíz aláírás található, arra utalva, egy valamikori vendéglői összejövetel számos résztvevője szánta emlékül a reklámlapocskát – hogy kinek? Nyilván, a titokzatos ajándékozónak, aki az utcán átadta nekem. És aki nemcsak hogy annyi éven át megőrizte, de valamiféle vitát sejtvén a Kiss-lexikon című írásban, segítő szándékkal felajánlotta az egykori szép emlék egyetlen tárgyi bizonyítékát a jó ügy érdekében.

Hogy volt-e vita-szándék a Kiss-lexikonban, arra nem igazán emlékszem, a sorokat inkább figyelemfelkeltő célzattal pötyögtettem számítógépbe: arra kívántam ráirányítani a figyelmet, hogy milyen eredménye lehet a tudatlanságnak, felelőtlenségnek. Az írás első része egy szemétből kimentett műalkotásról, egy Kiss Béla készítette bronz domborműről szólt, melyet valamely örökös, értéktelen kacatnak vélve, a fémanyag súlyáért kótyavetyélt el; a második Kiss Bélának, ennek a nagyszerű, de az utókor által nem eléggé megbecsült művésznek a szülővárosában található köztéri alkotásait idézte meg, felemlítve a Sugásban található faldíszt is, mely a vendéglő egy korábbi átalakítása során álfal mögé rejtve várt a jobb napokra, és reményemet fejeztem ki, hogy a jelenleg zajló átépítés után újra láthatóvá válik A föld ajándéka. Mert igen, a reklám-anzikszon, a beltéri felvételek harmadikán, a jobb felső sarokba helyezett fényképen megfelelő képfeldolgozással jól kivehetően látszik a sgrafitto, mely egykor nemcsak éke, de vonzereje is volt a vendéglőnek. Egy műalkotás megmentését pedig akár ilyen gondolatmenet is vezérelheti.