Akinél egy kép felér ezer szóval

2026. február 2., hétfő, Közélet

Ádám Gyula csíkkarcfalvi fotóművész első egyéni fényképkiállítása nyílt meg csütörtök délután a Lábas Házban, bár nem első alkalommal láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a fotós alkotásait: több közös tárlaton volt jelen, a csángókról készített felvételei mindig vonzották a tekinteteket.

  • Pozsony Ferenc, Ádám Gyula, Sarány István és Vargha Mihály. Fotó: Albert Levente
    Pozsony Ferenc, Ádám Gyula, Sarány István és Vargha Mihály. Fotó: Albert Levente

A művészt méltató Pozsony Ferenc Ádám Gyula életútját felelevenítve elmondta, már a nyolcvanas években elkezdett néprajzi jellegű fényképeket készíteni Moldvában, Székelyföldön, ami ekkor még vakmerő vállalkozásnak tűnt, és meg is lett a következménye: a hatalom elkezdte zaklatni, megfélemlítette, majd letartóztatta és be is zárta. Éveken át Balánbányán fizikai munkát végzett, majd a ’89-es rendszerváltoztatás után foglalkozhatott csak azzal, amihez értett és amihez tehetsége adatott. Grafikusként dolgozott, közben továbbra is járta a csángó falvakat, átéléssel, hitelességgel, őszinteséggel készítve alkotásait, mert azt vallja: egy kép felér ezer szóval, mondta Pozsony Ferenc. A kiállítás címére – Két világ emberei – utalva Pozsony Ferenc megállapította: Ádám Gyula valójában a földi és a transzcendens közti átjárást örökítette meg, portréfelvételeit a lélek finom békéje, ugyanakkor drámaisága hatja át – és felvételei nem utolsósorban saját világlátásáról, világértelmezéséről is szólnak.

Sarány István Ádám Gyulával kapcsolatban a művész feladatáról beszélt, felelevenítve a fotográfus indulásának körülményeit is. Képeiről elmondta, a hagyomány és korszerűség szimbiózisát rögzítik olyan erővel, amilyet csak a biztos tudás és a rendíthetetlen hit birtokában lehet tenni – így adnak formát és jelentést a valóságnak.

A házigazdai szerepével élő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója végezetül az alkotás kulisszatitkairól faggatta Ádám Gyulát, aki mindenekelőtt fontosnak tartotta kiemelni: ha Barabás Zsolt nincs, ezek a képek sincsenek, utalva arra, hogy a nyolcvanas években fotós társa kísérőjeként jutott el a csángó falvakba. Hogy akkoriban azon a vidéken a fotózás merészség volt, azzal nem különösebben számoltak, az volt a lényeg, hogy a munka menjen, nem az, hogy milyen hősök vagyunk, fogalmazott Ádám Gyula. Művészetének titkát pedig, ugyancsak a rá jellemző szűkszavúsággal, így fogalmazta meg: csak annyi kell, hogy odafigyelni, ez nem művészkedés, ez munka. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-02-02: Közélet - Hecser László:

A helyi érték neve: Zoli bácsi (Kisgyörgy Zoltán könyvbemutatója Sepsiszentgyörgyön)

Azzal kezdte „fellépését”, hogy itt is fáj, ott sem az igazi, szóval nincs valami nagy formában, azaz ez alkalommal senki se várjon tőle túl sokat. Bizton meglehet, hogy az emberek többsége úgy kilencven körül már a kicsinél többet visszavesz a tempóból, de azokat nem Kisgyörgy Zoltánnak hívják. Munkatársunk, sokak kedves barátja, Zoli bácsi fizikailag és szellemileg is friss, naponta dolgozik, ha csak teheti, hetente terepre megy, hogy a megye valamely szegletéből beszerezve friss információhoz juttassa olvasóinkat. 
2026-02-02: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Erdei fülesbaglyok Sepsiszentgyörgyön

Fülesbaglyot látott a tömbházak között, nem is egyet – újságolta egy olvasónk. Természetes jelenség, januárban behúzódnak a lakott településekre telelni – tudtuk meg.