Fülesbaglyot látott a tömbházak között, nem is egyet – újságolta egy olvasónk. Természetes jelenség, januárban behúzódnak a lakott településekre telelni – tudtuk meg.
Az erdei fülesbagoly védett madár, és semmiféle kárt nem okoz – közölte lapunk érdeklődésére Kelemen László, a Rara Avis Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke. Elmondása szerint a fülesbaglyok minden évben ilyentájt szoktak beköltözni a falvakba, városokba, és nagyon jó jel, hogy Sepsiszentgyörgyön a Szemerja negyedben találtak maguknak megfelelő helyet a nappali alváshoz; többnyire kisebb településeken tudnak ilyen telelőfákról, ahol 6–7, de olykor ennél is több példány verődik össze. Bagolyfának nevezik ezeket a madarászok, akik ilyenkor mérik fel az állományt, esetenként a köpeteket is vizsgálják. Hangsúlyozta, hogy békés és nagyon-nagyon hasznos állatokról van szó, amelyek éjjel vadásznak és nagyrészt rágcsálókkal táplálkoznak; a köpetük sem fertőz, csak egy kis száraz, tömör csomó a fa alatt.
Az itt telelő fülesbaglyok várhatóan a környéken fognak költeni és fiókát nevelni a tavaszi, kora nyári hónapokban. Nem építenek fészket, hanem a más madarakét foglalják el, amely nem mindig elég tágas a 4–5 fiókának, ezért több is kirepülhet belőle; ezek nappal csendesen meghúzódnak a fák, bokrok tövében, éjjel azonban éles, sipító hangon jelzik a szülőknek, hogy hol várják a táplálékot – magyarázta Kelemen László. Hangsúlyozta, ezek a fiókák természetes módon nevelkednek, nem árvák és nem szorulnak emberi segítségre; békén kell hagyni őket, mert az emberek nehezebben tudnak felnevelni egy ragadozó madarat, amelyet vadászni is meg kell tanítani. Az egyesület már több ilyen fiókát vitt vissza a helyére, csak a sérült vagy beteg egyedekről gondoskodnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.